Egy friss tanulmány szerint a pénz valóban boldogít, de csak akkor, ha ez a feltétel is teljesül

Forrás: Shutterstock -
boldogság pénz tanulmány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Örök kérdés, hogy a pénz boldogít-e, vagy sem. Nos, egy friss tanulmány szerint a válasz egyértelműen igen, de önmagában a vagyon kevés.

Számos kutatás foglalkozik azzal, hogy a pénz boldogít-e, vagy sem. A Harvard Egyetem 90 évet felölelő kutatása szerint nem a pénz, hanem a társas kapcsolatok teszik boldoggá az embert, ettől függetlenül nem mehetünk el amellett, hogy az anyagi helyzet erősen befolyásolja azt, hogy mennyire érezzük jól magunkat a bőrünkben.

A Pennsylvania és a Princeton Egyetem kutatóinak nemrég jelent meg egy tanulmánya, amely szerint a legtöbb embert a nagyobb vagyon boldogabbá teszi, de az is számít, hogy eleve boldogok voltak vagy sem -írja az nlc a Washington Post cikke alapján.

Forrás: Shutterstock

A korábbi tanulmányokat átvizsgálva elmondható, hogy a pénz nem feltétlenül boldogít, de segíthet abban, hogy még inkább azok legyünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.