A valódi ajándékcsere: az örökbefogadás

Forrás: shutterstock -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden évben mintegy ezer gyermek várja, hogy szerető családi környezetbe kerüljön, és legalább háromszor ennyien szeretnének örökbe fogadni is, melynek célja, hogy a szülő és rokonsága, valamint a gyermek között hosszú távú, stabil családi kötelék alakuljon ki, ily módon a kiskorú – akit szülei különböző okok miatt nem képesek megfelelően nevelni –, családban való nevelkedése biztosítottá váljék. Az örökbefogadás jelentősége megkérdőjelezhetetlen a gyermekek és a családra vágyó szülők számára is. Cikkünkben számba vettük a hatályos eljárást az adoptáció során.

A világon minden ember vágyik rá, hogy szeretet kapjon és adjon.
A család iránti vágy is ilyen, de sajnos ez nem mindenkinek adatik meg könnyen, legyen a terméketlenség oka testi, lelki, esetleg mindkettő; a harmonikusan felépített élet nem eredményezi minden esetben a családalapítást is.
Számukra mindig nyitott a lehetőség, hogy az örökbefogadási eljárást megkezdjék, melynek a végén a megérdemelt családi élet ígérete áll.

Aki legalább 25 éves, nem tiltották el a közügyek gyakorlásától, nem szüntette meg a bíróság szülői felügyeleti jogát saját gyermeke vonatkozásában, valamint nincs nevelésbe vett gyermeke sem, elsőként a lakó- vagy tartózkodási helye szerinti gyermekvédelmi szakszolgálatnál kell jelentkeznie.
Ezt követi a kérelem benyújtása az örökbefogadásra való alkalmasságának megállapítása érdekében, a szakszolgálat tájékoztatása, majd egy tanácsadás, és mintegy két hónap múlva tájékoztatást is kap alkalmassági vizsgálata eredményéről, ami felmérte az örökbe fogadás motivációját, családja élethelyzetét, és kitért a gyermekneveléssel kapcsolatos elképzeléseire is.

A közhiedelemmel ellentétben az örökbefogadás intézménye egy olajozottan működő gyakorlat, mely a leendő szülők és gyermekeik számára magát az életet jelentheti Forrás: shutterstock

A közhiedelemmel ellentétben az örökbefogadás intézménye egy olajozottan működő gyakorlat, ami a leendő szülők és gyermekeik számára magát az életet jelentheti.

Eközben részt vehet egy ingyenes örökbefogadói tanfolyamon, majd a gyámhivatali eljárás eredményeként megállapítják az örökbefogadásra való alkalmasságot. Ennek alapján nyilvántartásba kerül a szakszolgálatnál az örökbefogadni szándékozó, és végül megállapodást köthet a nyílt belföldi örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezettel, ha az ezt szeretné, vagy ezt is vállalja. Amennyiben ezeken túl van, következik a bizakodó várakozás időszaka.
Ha célegyenesbe került az adoptáció, elkezdhet ismerkedni a gyermekkel, melyhez 10 munkanap rendkívüli szabadság kérhető.
A gyermek ezután legalább egy hónap gondozásba kerül leendő szüleinél. Ezek után a gyámhatóság dönt az örökbefogadás engedélyezéséről, megküldi határozatát az anyakönyvvezetőnek, aki újraanyakönyvezi a gyermeket, már az örökbefogadó szülei adataival. Az örökbefogadó szülők által kiválasztott szervezet legfeljebb öt évig figyelemmel kíséri és segíti a családdá válást.

Az életkort, származást elfogadó, egészségügyi problémákkal szemben is toleráns örökbe fogadni szándékozók számára a várakozási idő gyakran alig egy év, ám amennyiben valaki 3 év alatti egészséges, gyermeket szeretne örökbe fogadni, 4-5 évvel kell számolnia.
Az örökbefogadási folyamat alapvető szabálya, hogy mindig a gyermeknek keresnek szülőt az erre jogosult szakemberek és nem fordítva.

Az örökbefogadás jelentősége megkérdőjelezhetetlen a gyermekek és a családra vágyó szülők számára is. Forrás: shutterstock

A gyermek akkor fogadható örökbe, ha a vér szerinti szülei úgy döntenek, hogy ehhez hozzájárulnak, vagy a gyermek örökbefogadhatóvá válását a bíróság vagy a gyámhatóság döntése alapozza meg.
Napjainkban is csaknem ezer magyar gyermek várja, hogy szerető családi környezetbe kerüljön,
így, amennyiben valaki döntésre jutott, itt az idő: a fentiek tükrében érdemes már ma belevágni, és „ajándékot cserélni" jövendőbeli gyermekünkkel, hiszen az örökbefogadás valóban mindenki számára egy életen át tartó jutalom.

(X)
Minden gyermeknek legyen esélye arra, hogy szerető családban nevelkedhessen. Ha szeretne minél többet megtudni az örökbefogadásról, látogasson el ide.

A cikk megjelenését a Családbarát Magyarország Központ támogatta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.