Civilizációs fenevadak - a pszichopaták itt élnek

lélek pszichopata energiavámpír pszichológia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha azt hiszed, a civilizált ember minden állatias tulajdonságát maga mögött hagyta, tévedsz. Az természetes, hogy vészhelyzetben szinte mindenki képes állati ösztöneit fegyverként használni, nem is erről beszélünk. Sokkal veszélyesebb azoknak az embereknek a jelenléte az életedben, akik észrevétlenül "tépnek darabokra". 

Bűntudat nélkül a hatalomért

A civilizáció ugyanúgy kitermelte a maga éles fogú fenevadjait, ahogy a történelem előtti időszakban egy-egy faj a többi felett uralkodott. Ebben az esetben arról van szó, hogy amíg te betartod a civilizációs játékszabályokat - illeszkedsz, alkalmazkodsz, elviselsz, együttérzést tanúsítasz és együttműködsz közösséged többi tagjával -, addig a fenevadak kíméletlenül eltaposnak. Méltán nevezhetjük őket pszichopatáknak is, mert valójában róluk van szó: azokról a személyekről, akik érzelem és bűntudat nélkül, az ősi elv, az "életben maradás" mentén (ami itt előrejutást, érvényesülést és hatalmat jelent) kihasználják gyengeségedet.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Hol keresd a fenevadakat?

Életed bármely területén felbukkanhatnak. Lehet a párod, a kollégád, vagy akár a barátod is. A lényeg, hogy olyan kapcsolatban áll veled, amely biztosítja számára erőd, energiáid és figyelmed lecsapolását. Nagyon sokszor erős érzelmi kapcsolatról van szó, amely természetesen csak a te érzelmeidről szól, egy "civilizációs fenevad" ugyanis nem rendelkezik valódi érzelmekkel. A tiédet azonban megszerzi, és azok mentén uralkodik is rajtad. Máskor nem érzelmi, hanem egzisztenciális függésről van szó, így akár a főnököd is lehet egy ilyen személy.
Különleges tulajdonságuk még az erő: karizmatikus, vonzó, okos, sokszor "szép" emberekről beszélünk, akik tökéletesen tisztában vannak pszichés erejükkel és fizikai adottságaikkal. Érdekeik mentén képesek elrejteni egy ideig valódi szándékaikat, az áldozat becserkészésének időszakában puha léptekkel járnak, szinte körbenyaldossák azt, akit kiszemeltek maguknak. A legtöbb ember gyanú nélkül beengedi életterébe, meg se kísérli a menekülést. Amikor észbe kapsz, akkor úgy érezheted, már késő.

Van mód a szabadulásra!

Ha ráébredsz végre, hogy olyan ember pókhálójában vergődsz, aki kíméletlenül kihasznál, megaláz és elszívja életenergiádat, ne törődj bele. Fontos tudnod, hogy bár rendelkeznek pszichés erővel, az önmagában nem lenne elég tökéletes leigázásodra. Ahhoz ugyanis a te "gyenge" magatartásodra is szükség van. Akkor tudnak hatalmat kifejteni feletted, ha te azt engeded. Annál nagyobb az erejük, minél kevesebb ellenállást fejtesz ki. Valójában nem szeretnek küzdeni, azt a helyzetet élvezik, amikor erőfeszítés nélkül juthatnak előnyökhöz és javakhoz. Ha ellentmondasz, először megkísérlik lázadásod "letörését", de ha nem hátrálsz meg, simán utadra engednek. Ne aggódj, keresnek majd (és találnak könnyedén) másik gyanútlan áldozatot.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Fontos tippek a szabaduláshoz:

- Ismerd fel, és ne engedd, hogy érzelmeiden keresztül hasson rád. Tudatosítsd magadban, hányszor élt vissza a szereteteddel. Hányszor alázott, csalt meg, okozott fájdalmat, hagyott cserben vagy hagyta figyelmen kívül az érzéseidet.
- Akármilyen durva vitába keveredsz vele, tartogasd a könnyeidet későbbre. A síró ember védtelen.
- Készülj fel "agyban" a menekülésre. A fenevadak kommunikációban rendkívül erősek, ne hagyd, hogy a "tiéd" szavaival leigázzon, magához láncoljon.
- Soha ne hidd el fogadkozását: nem lesz jobb soha. Minél több időt adsz neki, te annál gyengébb, ő annál erősebb lesz.
- Ne érezd megalázottnak magad, a civilizációs fenevadak csapdájába okos, érzékeny emberek sétálnak bele. Nem azért váltál áldozattá, mert ostoba vagy, sokkal inkább csak sebezhető.
- Hidd el, hogy tapasztalataid erősebbé tesznek. Aki képes kiszabadulni egy fenevad karmaiból, az sok mindenre képes.
- A későbbiekben akkor is ismerd fel a jeleket, ha életed más területén próbál becserkészni egy pszichopata. Azt is nagyon fontos tudnod, hogy érzelmileg minél inkább érintett vagy, annál nehezebben ismered fel a jelenlétét az életedben, és annál nehezebb meghoznod a döntést a szabadulásra.

A bika előtt tért meg a torreádor - mi az igazság?http://www.life.hu/tested-lelked/20130502-nepszeru-tortenetek-atveresek-az-interneten-a-bika-elott-tert-meg.htmlHoroszkópja miatt szexi Mila Kunishttp://www.life.hu/tested-lelked/20130503-mila-kunis-szineszno-csillagjegyenek-koszonheti-szepseget-es-sikeret.htmlCsillagjegyed elárulja, milyen szülő vagyhttp://www.life.hu/tested-lelked/20130429-anyak-napja-ezoteria-es-horoszkop-csillagjegyed-elarulja-milyen-szulo-vagyleszel.html70 éve nem eszik, nem iszik Prahlad Janihttp://www.life.hu/tested-lelked/20130502-fenyevo-70-eve-nem-eszik-nem-iszik-egy-remete-prahlad.htmlDuálpárok - Valóban léteznek?http://www.life.hu/tested-lelked/20130502-mirol-ismerhetjuk-fel-a-dualparunkat-ezoteria.htmlCsodálatos jelenség - égi rózsa a Szaturnuszonhttp://www.life.hu/tested-lelked/20130502-vihar-tombol-a-szaturnuszon-ami-ugy-fest-mint-egy-hatalmas.htmlMakulomancia - az anyajegyjóslás tudományahttp://www.life.hu/tested-lelked/20130430-makulomancia-az-anyajegy-joslas-tudomanya.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.