asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrek váratlan anyagi gyarapodásra számíthatnak, legalábbis a lehetőség mindenképpen adott lesz, de az Oroszlánok is nagyot léphetnek előre egzisztenciálisan. A Skorpiók sokakat levesznek majd a lábukról. A Nyilasok számára pedig váratlan karrierlehetőséget kínálhatnak a következő napok. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok.

Kos

Szinte még neki sem rugaszkodsz ennek a hétnek, máris remek lehetőségek kopogtatnak az ajtódon, jó esélyed van szakmai elismerésre, eredményes üzleti ügyek, tárgyalások lebonyolítására. Érthető persze, ha már másfelé járnának a gondolataid, de amit idénre még beterveztél, azt becsülettel rendezd el. Az ünnep közeledése ne vonja el teljesen a figyelmedet, bőven van tennivalód. Emelkedett kedélyállapotodat sikerülhet átragasztani másokra is, képes lennél átölelni és szeretni az egész világot. Bármit elérhetsz most, sikert sikerre halmozhatsz, csak rajtad múlik, mennyit vagy hajlandó még megtenni karácsony előtt.

Bika

Hideg napokat élünk, ugyanakkor a te szívedben melegség honol, másra sem vágysz, mint szeretetet adni, no és persze egy picikét vissza is kapni. Mindemellett az előtted álló hét arra is tökéletes, hogy minden alkalmat megragadj, és őszintén, valamint egyenesen elmond a környezetedben élőknek és dolgozóknak, mit érzel irántuk, hogyan vélekedsz róluk, és ha vannak rendezetlen ügyeid, akkor azokat még karácsony előtt hozd helyre. Minden körülmény adott ahhoz, hogy a véleményedet szabadon engedd – persze csakis diplomatikus formában! A Merkúr segít megtalálni a megfelelő szavakat és hangsúlyt. Az e heti csillagállás mellett konfliktusok nélkül rendezhetsz függő ügyeket.

Ikrek

Figyelj a külvilág irányából érkező jelekre és impulzusokra, mert most mindennek kiemelten fontos jelentéstartalma van! Szerencséd lehet, ugyanis váratlan anyagi gyarapodás lehetősége kopogtat az ajtón, amit csak akkor nem veszel észre, ha bedugod a fejedet a homokba. Olyan javakról, esetleg vagyontárgyról lehet szó, amely biztonságot ad számodra, netán épp megoldja a pillanatnyilag fennálló gondjaidat. Ugyanakkor kerülendő a felelőtlen költekezés, fontos, hogy találd meg ennek az extra bevételnek a legjobb helyet, akár egy hosszabb távú befektetés formájában. Ha nem anyagiakban, akkor erkölcsi elismerés formájában érkezik a dicsőség, amelynek nagyon is itt van az ideje.

Rák

Ha úgy alakul, hogy gátak állják utadat, pedig te mindent megteszel azért, hogy az év utolsó nagy sikerét bezsebeld... akkor nincs más hátra, mint előre! Bátran vesd be a személyes vonzerődet üzleti vagy éppen magánügyeid intézése során, így garantáltan eléred azt, ami után áhítozol. Mivel szereted a tiszta, egyenes játékokat, gyakran eszedbe jut, hogy nem akarsz előnyöket kicsikarni magadnak csak azzal, hogy szimpatikus vagy valakinek. Viszont most ez az egyetlen jó döntés, nincs más választásod. Tudatosítsd magadban, hogy bevetni tudást, tapasztalatot vagy épp bájt a cél érdekében nem rossz dolog! Ha előnyöd származik akár csak egy mosolyból, akkor használd ki ezt a lehetőséget!

Oroszlán

Már régóta érlelődik benned egy fontos elhatározás? Akkor tudd, hogy ezekben a napokban elég erőt érzel majd ahhoz, hogy megvalósítsd a nagy tervet. Rajta! Hiába van a nyakadon a karácsony, te még nem akarod letenni idejekorán a lantot, hanem tevékeny akarsz maradni. Jól teszed! Dolgozz kedved szerint, és ha most érzed azt, hogy át kell lépned egy bizonyos határvonalat, akkor tedd meg, és helyezd új alapokra a munkádat vagy a magánéletedet. A hideg időjárással ellentétben te virulsz, a kedved remek. Mindennek oka az, hogy egzisztenciálisan nagyot léphetsz előre, bár azért titkon még néha a bizonytalanság érzése fog el. Ismeretlen helyzetekkel találhatod szembe magad, amelyekkel kötelező élned!

Szűz

Úgy érezheted, mintha póráz lenne a nyakadban, és alig tudsz a magad ura lenni, mások akarnak dönteni a fejed felett. Egyesek terelgetnek, mások megmondják, mikor és mit tégy, mintha nem lennél önálló döntésekre képes. A Plútó azt sugallja, hogy talán sokkal jobban kihasználnak a kelleténél. Ezt vedd észre időben. A környezetedben lévő emberek jóval feszültebbek és türelmetlenebbek lesznek a megszokottnál, és ha nem állsz ellen az általuk közvetített negatív impulzusoknak, akkor téged is lehangolnak. Sok apró-cseprő dolgot akarnak karácsony előtt a nyakadba varrni, amelyek nem tartoznak a feladatkörödbe, nem is lesznek ínyedre, mégis neked kell megoldanod.

Mérleg

A most következő napok átmenetileg lehangolhatnak, de csupán azért, mert érezni fogod, hogy elfáradtál az elmúlt hetek és hónapok folyamatos rohanásában, és ha nem hagynak végre nyugtot neked, akkor nem állsz jót magadért. Talán még a hangodat is felemeled, hogy a véleményedet odamondogasd másoknak. Joggal érzed azt, hogy már nagyon eleged van a hajtásból, a túlórákból, mások kívánságainak teljesítéséből. Ezen a héten valahogyan semmiből sem lesz az, amit elterveztél. Családi, baráti és munkahelyi kapcsolataidban támogatást adhat az, ha tisztázod mindenkivel, ki és milyen igényeket támaszt a másikkal szemben, így békességben és szeretetben telhet az ünnep.

Skorpió

Elbűvölő oldaladat mutatod a világ felé, különösen szerdán és csütörtökön fogsz meglepetést okozni másoknak. Sokakat le is veszel majd a lábukról, de ez jó, akár valamilyen profitot is bezsebelhetsz. Arra feltétlenül figyelj oda, hogy mire vágyhat a környezeted, de ettől függetlenül a saját igényeidet helyezd előtérbe. Igyekezz az észszerűség határain belül maradni, amikor különféle ígéreteket teszel, mert itt az év vége, és az időből már kevés van. Nem az a kérdés, betartod-e az ígéreteidet, hanem az, hogy emellett mikor jut idő csendre és lelked ápolására. Mérlegelj, s hozz okos döntéseket. Több olyan válaszút is eléd kerül most, amelyek nagyon csábítók lesznek, de nem biztos, hogy megérik a befektetést.

Nyilas

Meglepő üzleti lehetőségeket, esetleg új munkát vagy saját vállalkozás indítását, de mindenképpen valamilyen váratlan karrierlehetőséget kínálhatnak számodra a következő napok. A Jupiter gondoskodik az izgalmakról, miközben erős hátszéllel támogat a fejlődésben. Bár a legszívesebben egészen mással lennél elfoglalva, mégse feledd, hogy van benned kellő spiritusz ahhoz, hogy az év utolsó munkanapjain sikert zsebelj be, ám mintha valami titkos erő mégis visszatartana a nagy lépés megtételétől. Ne feledd, az élet elég kockázatos történések sorozata, és néha kifejezetten ajánlott új fába vágni a fejszédet, különben jön az unalom és az egyhangúság...

Bak

A hét első felében nagyon szorgos leszel, a sors pedig nem felejt el ezért megjutalmazni. Cserébe tálcán kínálja számodra a jobbnál jobb lehetőségeket, kiemelten igaz ez különféle emberi kapcsolataidra. Nem várod, ám váratlanul szakmai fronton is jöhet egy érdekes ajánlat, hallgasd meg a másik felet, dönteni ráérsz januárban. Épp itt az ideje, hogy minden problémás kapcsolatodat megreformáld, hisz bizony akad, ami már régóta teherként nyomja a szívedet és lelkedet. Az anyagiakat tekintve megerősödhetsz, és csütörtöktől egy hosszabb távú sikersorozat veheti kezdetét, függetlenül az ünnepek beköszöntétől. Bármi adódjék, te tedd a dolgodat!

Vízöntő

Érzed és tudod, hogy egyre közeleg az év vége? Épp ezért kiemelten fontos teendőddé válik, hogy rendezz pár függő ügyet. Munka, szerelem és az emberi kapcsolatokat illetően is akad bőven tennivalód. Bárkivel is állj esetleg haragban vagy legyen valamilyen zűröd, keresd meg az illetőt, és igyekezz tisztázni az ügyet. A lényeg, hogy a te oldaladról meglegyen a jó szándék a békülésre. Ha valaki viszont mást sem akar, mint bosszantani, akkor hagyd faképnél, ne vedd át tőle a negatív energiákat, hisz azzal csak a saját napjaidat keserítenéd meg. Akkor is mosolyogj és légy kedves, ha legszívesebben alaposan odamondogatnál a környezetedben lévő embereknek.

Halak

Biztos voltak nyűgök és gondok, ám összességében jó évet fogsz hamarosan zárni, hisz még mindig van benned tartalék, ötletben és energiában egyaránt. Az év végére sem fáradtál el, sőt a most következő napokban még nagyobb ösztönösséggel és könnyedén ráérzel arra, mit tégy a sikerért. Tudni fogod, mit akar hallani vagy épp látni a környezeted, mi szerezne nekik örömöt. Képes leszel olvasni szeretteid gondolataiban, így sokat tehetsz azért, hogy mindenki boldog legyen körülötted. Rátapintasz eltitkolt kívánságokra is, legyen szó akár a lelki igényekről vagy az érzéki élvezetekről - netán épp karácsonyi vágyakról...

Ilyen vagy az ágyban a horoszkópod szerint (18+)http://www.life.hu/horoszkop/20181113-ilyen-vagy-az-agyban-a-horoszkopod-szerint.htmlItt a lehetőség, hogy megismerd, a csillagok alapján milyen szerető vagy te, esetleg a párod. Vannak jegyek, amelyek a szenvedélyt kedvelik, míg mások az érzéki együttlétek szerelmesei – írja a Ripost. HoroszkópOrigoEzekkel a fóbiákkal küzdesz a horoszkópod szerinthttp://www.life.hu/horoszkop/20180614-ezekkel-a-fobiakkal-kuzdesz-a-horoszkopod-szerint.htmlMindenki fél valamitől, hiszen nem vagyunk tökéletesek. Nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen gyengesége, bár egyes félelmek szembetűnőbbek, mint mások, de az biztos, hogy mindannyian küzdünk valamivel. Íme, a horoszkóp szerinti fóbiáink. Nézd meg, a csillagok szerint neked mi a gyengeséged! HoroszkópOrigoMilyen munka illik hozzád a horoszkópod alapján?http://www.life.hu/horoszkop/20170120-milyen-munka-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlAz egyén születési horoszkópképletében az úgynevezett MC (Medium Coeli) tengely jelzi, melyik szakma lehet igazán jó választás. Természetesen a napjegy – mint a személyiség alappilléreinek meghatározója – is jelentős befolyással lesz a nagy döntésekre, az aktív évek során épp ezen tulajdonságok irányítják rá a figyelmet az érdeklődési körre, a rejtett és ismert szakmai képességekre és a munkamorálra is. HoroszkópThinkstockMi a legrosszabb tulajdonságod? Horoszkópod mindent elárul róladhttp://www.life.hu/horoszkop/20170116-horoszkopod-elarulja-mi-a-legrosszabb-tulajdonsagod.htmlSenki sem tökéletes, emiatt felesleges pálcát törni mások feje felett. Egy kis humorral szemlélve pedig máris sokkal másabb színben tűnnek fel még a legbosszantóbb jellemvonások is. Kíváncsi vagy, hogy neked mi az? Lentebb kiderül, ám vigyázat, nehogy túlságosan komolyan vedd magad! Horoszkóp--Szinglihoroszkóp: melyik csillagjegy illik hozzád a horoszkópod szerint?http://www.life.hu/horoszkop/20170105-melyik-csillagjegy-illik-hozzad-a-horoszkopod-szerint.htmlA házasságok vajon tényleg az égben köttetnek? A mondás szerint igen, de vajon az asztrológia iránymutatásai segíthetnek a jó döntésben? A szerelmi kapcsolatok milyenségét, tartalmát erőteljesen befolyásolják a bolygók. Nézd meg, hozzád ki illik a csillagjegyed alapján! Horoszkóp--Karácsonyi horoszkóp: csillagjegyed elárulja, hogyan töltöd az ünnepekethttp://www.life.hu/horoszkop/20161213-karacsony-hetvegi-horoszkop.htmlA Kosok igazi kisgyerekként várják a szentestét, a Skorpiók a nagy ünneplés közben gondolják át a következő évüket, a Bakok pedig igyekeznek megőrizni hidegvérüket még akkor is, ha valami nem éppen úgy alakul, ahogyan azt ők eltervezték. HoroszkópThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.