Heti horoszkóp (február 18–24.)

Forrás: Shutterstock -
asztrológia heti horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oroszlánok jó kedvét és lendületét a fogyó hold csak fokozza, újabb fellendülést hoz az életükben. A Szüzek is tele lesznek erővel és energiával, kiemelkedően jó eredményeket érhetnek el. A Vízöntőket pedig senki és semmi nem tudja megállítani a remek terveik megvalósításában. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Az elmúlt hetekben számos ügyet elhanyagoltál, háttérbe szorítottad a saját dolgaidat, másokéval szemben. Kissé fáradt lehetsz, megeshet, hogy egy kisebb betegség ledönt pár napra a lábadról, ám gyorsan felépülsz, hisz semmi kedved az ágyat nyomni hasznos tevékenységek helyett. Persze ez talán intő jel arra, hogy túl sokat vállaltál mostanság magadra, és ezen azonnal változtatni kell. Összességében nem kell aggódnod semmiért, ha figyelsz önmagadra, akkor észreveheted, hogy a sors sok bonyodalomtól megkímél, ráadásul végre fellélegezhetsz, ugyanis ezzel a héttel lezárul egy kimondottan nehéznek mondható életszakasz.

Bika

A nehézségek, a gondok és a vitahelyzetek szerencsére elkerülnek téged ezen a héten, így – mindent egybevéve – csak egy jelentős feladat vár rád. Ez könnyű és bonyolult is egyben, ám meg fogod oldani! Különféle emberi kapcsolataidat kell jobbá formálnod, erősítened vagy éppen végleg lezárnod, amennyiben ennek szükségét érzed. Ezek a napok kifejezetten alkalmasak sérelmek orvoslására, békülésre, új barátságok megalapozására, régi ismerősökkel való kapcsolatfelvételre. Mozdulj ki a négy fal közül vagy irodád szűkös közegéből, hívd fel és látogasd meg ismerőseidet, rokonaidat, akiknek a társaságát már régóta hiányolod!

Ikrek

A helyzet kifejezetten reményteljes, hisz a múlt héten érdekes és előremutató folyamatok indultak el körülötted, ugyanakkor eddig nem tudtad kétségkívül megállapítani azt, vajon ezek a dolgok hasznodra, netán éppen hátrányodra lesznek-e. A Jupiter hátszelet ad törekvéseid céllá formálásához, így végül abban lesz segítségedre, hogy határozott és öntudatos légy, bármi történjék is. Tarts ki az elhatározásaid mellett! Csak kellő elszántsággal juthatsz előrébb és érhetsz el sikert, elismerést. Most nem várhatod, hogy külső segítség által oldódjon meg bármi is, neked kell tenned a saját boldogulásod érdekében. Ne futamodj meg a próbatételek elől, bármire képes vagy!

Rák

A hét elején a Hold lassan fogyásnak indul, ennek ellenére folyamatosan tele leszel energiával, néha már-már több is lesz belőle a kelleténél. Izegsz-mozogsz, sok dolgot megoldasz, függő ügyeket elrendezel. Úgyhogy vállalj bátran plusz feladatot, túlórát, ugyanakkor mindenképpen keresd a módját az energiák megfelelő felhasználásának. A most következő napok szakmai előmeneteled vagy épp tanulmányaid egyengetésében lesznek segítségedre, ha előléptetésre nem is, de dicséretekre, szóbeli elismerésekre mindenképp számíthatsz. Fogékony leszel, mindent gyorsan és akadályok nélkül rögzítesz a kobakodban. Sokan fognak irigyelni, csak figyeld meg!

Oroszlán

A fogyó hold nem veszi el tőled a lendületet vagy a jó kedvet, viszont fokozza pozitív kilátásaidat, újabb fellendülést hozva életedbe. A kívülről érkező impulzusok és inspirációk biztosan támogatnak abban, hogy feltöltődj, jobban érezd magadat a bőrödben, tele legyél új ötletekkel és tervekkel, vagy akár könnyen túltedd magadat az elmúlt időszak nehézségein. Számos feladat megvalósítását tűzted ki célként? Akkor hajrá! Eljött az idő, hogy belevágj néhány érdekes tennivalóba, melyek mind komoly és hasznos tapasztalatgyűjtési lehetőséggel szolgálnak számodra. Új munka? Saját vállalkozás indítása vagy fejlesztése? Csak legyen elég bátorságod ezek elindításához!

Szűz

Tele vagy erővel és energiával, ami meglepő, hisz a múlt héten kiszipolyoztad magadat. Ám neked most előre kell nézned, és új terveket kellene szőni! Kellhet ennél több a sikerhez? Csupán néhány elképesztő ötlet, egy csipetnyi bátorság, hogy elő is rukkolj ezekkel. Fáradhatatlanságodért, kitartásodért és szorgalmadért cserébe az égiek megjutalmaznak, így pedig kiemelkedően jó eredményeket érhetsz el szakmai vagy tanulmányi téren, és jó hír, hogy akár a pénzügyeid is fellendülő szakaszba kerülhetnek. Magánéletedben sem lesz okod panaszra, csupán egyetlen dologra kell odafigyelned, méghozzá arra, hogy ne mondd ki gondolkodás nélkül azt, ami a fejedben jár.

Mérleg

Nem igazán jellemző, hogy keresed magadnak a bajt és a vitás helyzeteket, ám ezen a héten mégis úgy alakulhat, hogy többször is felcsattansz, és gondolkodás nélkül kimondod azt, ami a szívedet nyomja. Ez másokat is felpaprikázhat, úgyhogy gondold meg, mit cselekszel. Ha beleütöd az orrodat mások dolgába, az is csak gondokat okozhat. Légy okos és megfontolt, kerüld az összezördüléseket, és számolj tízig, mielőtt bármit kimondasz. Ha kell, kérd ki mások véleményét, hátha meg tudnak arról győzni, a csend néha hasznosabb, mint a zajos beszéd. Élvezd az életet más szemszögből, például keress fel olyan régi barátokat, akikkel régóta nem találkoztál.

Skorpió

A Merkúr kegyes lesz hozzád, és abban támogat, hogy változásokat hozz létre az életedben – gyorsan, látványosan, pozitív eredményekkel. Akár egyszerre több területen is nekikezdhetsz életed átformálásának, és még támogatókat is találhatsz ehhez. Ezen reformokhoz az egész hét kiválóan alkalmas, lepakolhatsz dolgokat és terheket, kitalálhatod, hogyan alakítsd még jobbá a napjaidat. Az az idő és energia, amit most befektetsz, többszörösen megtérül a közeljövőben. Bármilyen terved, álmod, elképzelésed is legyen, az kézzelfogható távolságba kerül, már csak egy csipetnyi merészségre lesz szükség, hogy bele is vágd a fejszéd egy nagy fába. Rajta!

Nyilas

Fáradtnak és kissé frusztráltnak érezheted magadat hétfőn és kedden, ám szerdára ismét feltöltődsz, és új lendülettel futsz neki különféle ügyeid rendezésének. Tény, hogy sokat ügyködtél mostanság, sőt, több alkalommal mások feladatait is elvégezted, ám ezen a héten nagy részben a saját ügyeidet pipálod ki, és sikereket zsebelsz be. Gondold át az elmúlt hetek és hónapok eredményeit, az esetleges sikertelenségeket, vond le a konzekvenciát, elemezd ki a hibákat, hogy legközelebb minden hiányosságot időben pótolhass, a hibákat pedig kijavíthasd. Dolgozd fel a kudarcokat, hogy újult erővel futhass neki a következő tennivalóknak.

Bak

A hét elején arcodra lesz írva a kedvetlenség, és ösztönösen érezni fogod, kik akarnak jót neked, és kik nem. Akadnak majd olyanok, akik egyenesen elkerülik a társaságodat, ám ez nem baj, így a viták sem jellemzik ezeket a napokat. Nem könnyű feladat, de igyekezz többet mosolyogni – tedd meg ezt a szívességet önmagadnak! Ahogy közeledik a hétvége, sokat javul a kedélyállapotod, jobban fogod magadat érezni, és másokat is jobb kedvre derítesz. Többször is megesik, hogy mások munkáját kell kijavítanod, ám ez tapasztalatgyűjtésre kiváló mód. Ne futamodj meg az ilyen feladatok elől, viszont ne is titkold el, hogy épp a jó tündért játszod!

Vízöntő

Kiváló napokat rejt ez a hét, ne tétovázz, hanem cselekedj! Senki és semmi nem tud gátat szabni remek terveid megvalósításának. A Merkúr és a Jupiter mindenben segít neked! Olyan lehetőségek keresztezik most utadat, melyekre már nagyon vártál, és meglehet, hogy a következő 2-3 hónapban biztosan nem fognak megismétlődni. Tehát most kell cselekedned! Csütörtökig munkád vagy tanulmányaid terén jöhetnek pozitív fordulatok, azok a döntések, melyeket most hozol meg, hasznot hoznak, hosszú távra szólnak, és pozitív irányba fordítják sorsod kerekét. Semmire ne mondj nemet, sőt, ha időd engedi, keress még újabb lehetőségeket a változásra!

Halak

Karriered, szakmai előmeneteled, esetleg saját vállalkozásod kerülhet fókuszba ezekben a napokban – mindegy a mi, a lendület és az eredmény lesz végül a lényeg. Mindenképpen erőteljes nyomást fogsz tapasztalni más emberek irányából, sokan fognak inspirálni, és a jó eredményekre ösztökélni. Pozitív változásokat fogsz megélni, és minél előbb hagyod a jó dolgokat beszivárogni a napjaidba, annál több okod lesz az elégedettségre. Jelentős és hosszú távra előremutató döntéshelyzet elé állít a sors, és a kérdés, amit neked szegeznek, nem várhat a válasszal. Gondold át már a hét első napján, mit tennél, ha új állásajánlatot kapnál, vagy külföldre mehetnél tanulni vagy dolgozni. Mondj igent!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.