asztrológia havi horoszkóp március ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bikák váratlan anyagi forrásra bukkannak, használják ki bátran azt, amit a sors felkínál. A Rákok nyitottak lesznek új érzelmek befogadására, és sokan kereshetik a kegyeiket. A Halak az égiektől pozitív támogatásokat kapnak, mely által sok örömteli pillanatban lehet részük. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Az új asztrológiai esztendő megérkezése ismét jelentős fordulatokat jelez – különösen a Kosok számára. Fontos – anyagi ügyekkel összefüggő – döntéseket kell meghoznod, ne spórold el az időt a gondolkodástól és a tervezéstől. Alaposan fontolj meg mindent és vedd számba a lehetőségeidet! Március első napjaiban inkább kifelé megy a pénz, aztán szerencsére a hónap második felétől könnyebb lesz a helyzet, fordulhat a kocka, és befelé kezd áramlani a jó energia. Gyakran tapasztalhatsz kisebb akadályokat vagy épp belső gátlásokat is, amelyeket a barátok, közeli hozzátartozók fel tudnak oldani, csak beszéljetek esetleges kételyeidről – így lesz végül ez a hónap eredményes.

Bika

A tavasz itt van, lassan, de biztosan melegszik az idő, egyre korábban kel fel a Nap, így pedig egyáltalán nem lehet okod panaszra. Neked is látnod kell, hogy magánéleted jól működik, váratlan anyagi forrásokra bukkansz, használd ki bátran, amit a sors felkínál – hisz ez egyszeri és megismételhetetlen! Szerelemben is remek impulzusok érkeznek, nincs hiány érzelmekben – annak ellenére, hogy a Vénusz most nem segíti önzetlenül a törekvéseidet. Amit most ne feledj: ne keverd a pénzügyeket a szerelmi kapcsolatodba, mert az valódi gondokat okozhat! Válaszd el a lényegest a lényegtelentől, arra fókuszálj, ami neked fontos.

Ikrek

A tavasz sokat javít a kedélyállapotodon, ugyanakkor több váratlan, egyben sürgősen megoldandó feladattal szembesülsz. Nem hagynak neked nyugtot az égiek, össze kell kapnod magadat, hogy mindennek a végére járj. Leterhelt leszel és összességében nehézségekkel teli napok várnak rád – ez vonatkozik munkára, tanulásra és anyagi ügyekre egyaránt. Az aktuális teendők a szokottnál jobban lekötik idődet és szinte az összes energiádat fel kell áldoznod. Légy körültekintő, főleg azért, mert több anyagi jellegű kiadás várható, mint amit előre beterveztél. Március utolsó napjaiban társasági életed előtérbe kerülhet, sok új ismeretségre tehetsz szert. Szingliként 24-e után a szerelem is utolérhet...

Rák

A márciusi bolygóállások óvatosságra intenek, nem érdemes kapkodnod, és meggondolatlanul cselekedned – bármiről legyen is szó. Azon dolgok, amelyeknek most akarsz a végére járni kellő körültekintést igényelnek, kérj szakértői segítséget, főleg komolyabb anyagi vagy jogi ügyek esetén. Az új asztrológiai év beköszöntének időszaka nem kedvez a Rákoknak, kifejezetten kerülendők a jelentős befektetések, tőzsdézés vagy a bizonytalan ingatlanügyletek. Sok hamis információ jut el hozzád, ezeket megfelelően kel kezelned. Közérzeted sokat javul március végére, így pedig nyitott leszel új érzelmek befogadására, és sokan kereshetik a kegyeidet.

Oroszlán

Itt az ideje, hogy alaposan átnézd aktuális ügyeidet, szelektálj a sok terv közül és kiválaszd azt az irányt, amiben képes vagy hinni és hasznot hozhat neked. Március hava kedvez az önértékelésnek, emellett pedig a rossz szokásaidról való lemondásoknak. Légy a szokottnál is türelmesebb önmagaddal és környezeteddel egyaránt, ugyanis sok félreértés adódhat, és nem ajánlott ebben az időszakban konfliktusokba keveredni. Ha nem megy minden könnyedén, attól még ne érezd magadat elveszettnek. A szerencséd nem hagyott el, csupán picit várnod kell a nagy és átütő erejű hatásokra. Családi kapcsolataidban sok vita, kellemetlenség adódhat, ám március legvégére megnyugvásra lelsz.

Szűz

Március első felében komoly kettősséget, így pedig alkalmanként végletességeket jeleznek a csillagok. Ez az állapot megmutatkozhat viselkedésedben, mindennapos döntéseid során, vagy egyszerűen olyasmire is igent vagy épp nemet mondasz, amire eddig mindig épp ellentétes volt a válasz. Hivatalos ügyeidnek intézését kénytelen leszel március végére, esetleg áprilisra halasztani. Igyekezz megfontolt lenni, ugyanis még a hónap elején jóval hiszékenyebb lehetsz a megszokottnál, így zsákutcába futhatsz, és csalódás érhet. A becsapottság érzése alaposan lehangolhat – hát ne higgy el mindent, járj a dolgok végére. Szerencsére 17-e után az élet naposabbik oldalán süttetheted a hasadat.

Mérleg

Ez a te időd, március remek időszaknak ígérkezik, bármit megvalósíthatsz, létrehozhatsz, sőt, érdemes is az ötleteidet szabadon engedni, hátha valakivel közösen sikerül egy új vállalkozás alapkövét letenni. Ha van olyasmi az életedben, ami frusztrál, nyűgöt jelent és nem hoz számodra hasznot, azt bátran rombold le vagy engedd el végérvényesen. Sok egyéb mellett fontos azt is tudnod, hogy közlekedés, sportolás vagy egyéb – mozgással együtt járó – tevékenységek során körültekintőnek kell lenned, mert kisebb balesetveszélyekre figyelmeztet a Mars. Pénzügyek terén 20-a után várhatsz érdekes fordulatot, sok szerencsés lehetőség adódik.

Skorpió

A Vénusz egész hónapban támogatja terveid megvalósítását és legfőképpen érzelmi életed rendezését. Az égi hatások arra hívják fel a figyelmedet, hogy szánj több időt családodra, barátaidra, különféle emberi kapcsolataidra! Fontos dolgok várhatóak szívügyek terén, ha még nem kötelezted el magadat senki mellett, akkor most megtalálhatod a nagy Ő-t. Járj nyitott szemmel, ne utasíts vissza senkit, akkor se, ha elsőre nem feltétlenül lesz rád jelentős hatással. Március második felétől fellélegezhetsz munka, tanulás és egyéb kötelezettségek terhei alól, minden jól halad, csak ki kell találnod, mit akarsz megvalósítani, és erőlködnöd sem kell a jó eredményekért.

Nyilas

A Merkúr és a Mars március első felében erős hatással lesznek a mindennapjaidra, sokszor azt fogod érezni, hogy az agyad és a szíved nincsenek összhangban, mást gondolsz és mást cselekszel, pedig egyébként ez nem jellemző rád. Emellett azt is érezheted, hogy családi és munkahelyi problémáid a szokottnál nagyobb teherként nyomják a válladat, és bármit teszel, zsákutcába futsz. Azt teheted, hogy nem kapkodsz és elfogadod, hogy bizonyos dolgokra nincsenek azonnali válaszok, és a türelem lehet a legjobb fegyvered. Ki kell várnod azt, hogy minden körülmény a te fejlődésedet szolgálja, ez pedig március második felében érkezik el. A hónap utolsó napjaiban munka és karrier területén jöhetnek sikerek és elismerések.

Bak

Figyelj önmagadra, cselekedeteidre, környezeted tagjaira – mert márciusban mindennek komoly jelentősége van. Nem lehetsz felületes, mert épp az apró részletekben rejlenek a különféle dolgok megoldásai. Március első napjaiban légy sokkal körültekintőbb tanulás és közlekedés terén! A munkahellyel, karrierrel kapcsolatos változások kedvezők rád nézve, különösen március 24-ét követően. Barátokra, támogatókra számíthatsz, amennyiben megosztod a kételyeidet másokkal. Kicsit befelé fordulóbb lehetsz, jó időszak ez egy kis lazításra. Szívügyek terén kellemes időszak várható – leginkább a hónap középső harmadában.

Vízöntő

Márciusban jól fogod érezni magadat, minden körülmény adott ahhoz, hogy nagy dolgokat alkoss. Tele leszel energiával, így pedig nem csoda, ha a tennivalók száma is szaporodik, hisz a saját dolgaidon túl sokan akarják majd rád testálni a saját tennivalóikat. Eldöntheted, hogy valamit elvállalsz vagy elhárítasz. Légy okos, amikor elutasítasz vagy épp rábólintasz valamire, így később nem lesz ok megbánásra. Munkád, karriered teljesen leköthetik az idődet, mégis jól tennéd, ha családodra, barátaidra is odafigyelnél, emellett többet járnál társaságba. Alapjaiban elmondható, hogy szerencsésen alakulnak anyagi, munka- és magánügyeid, nincs mitől tartanod!

Halak

Itt az ideje, hogy átértékeld a viszonyodat a munkádhoz, tanuláshoz, emberekhez és nem utolsósorban önmagadhoz. Légy független, hozz önálló döntéseket, ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak. Nagyszerűen és fordulatosan alakulhat a szerelmi életed, különösen ha még keresed a vágyott partnert. Ennek legfőbb segítője a Vénusz lesz, több lehetőséget is kínál arra, hogy ismerkedj, végül pedig akár elköteleződj. Az égiektől pozitív támogatást kapsz, mely által sok örömteli pillanatban lesz részed, emellett rengeteg szórakozási lehetőség kínálkozik számodra. Használj ki minden adandó alkalmat! Munkád, karriered, vállalkozásod terén is fontos, pozitív irányú változások veszik kezdetüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.