a nap cikke házasság párkapcsolat férfi szerelem gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy kisbaba születése nemcsak nagy öröm egy család életében, de a párkapcsolat további alakulására is komoly hatással lehet. Nagyon sok férfi ugyanis kudarcként éli meg, ha szülés után nem ő áll a nő érdeklődésének középpontjában, aki minden szeretetével a kicsi felé fordul. Lássuk, mire figyelj, ha nem szeretnéd, hogy a csöppség érkezése után tönkremenjen a párkapcsolatotok.




Thinkstock
Thinkstock


Viola, könyvelő (31)

"Házasságkötéskor arra esküdtem, hogy örökké tisztelni és szeretni fogom a férjemet, de mint sok más anya, én is mindent feláldoztam a tökéletesség oltárán. Nagyon nehéz erről beszélnem, de be kell vallanom, hogy a gyerekek születése óta a párom számomra teljesen másodrendű, és egy percig sem érdekel, ha cserébe hanyagolnom kell a kicsiket. Gondolom, sokan rossz feleségnek tartanak emiatt, de a férjem felnőtt ember, aki nélkülem is tud vigyázni magára, viszont a lányaim nem."


Az érzelmi csüngés egyfajta szeretetéhség

Az anyaság korai szakaszában új kihívásokkal kell szembenézni egy nőnek, és ez a partnerkapcsolat első olyan időszaka, amikor a baba igényei mindenek fölé helyeződnek. A gyermekek szerves részét képezik minden családnak, de a feléjük áradó anyai szeretet nem helyettesítheti a férfi iránti érzelmeket. Sok nő a nem tudja megosztani az energiáit a gyermeke és a férje között, és nem képes fenntartani korábbi aktív nemi életét. Az elégtelen vagy örömtelen szexuális élet azonban a kapcsolaton túl a gyerekre is kihat, aki megérzi szülei feszültségét, és emiatt szorongóvá válhat. Az érzelmek természetükből adódóan hullámzóak, ám ha egy nő előtérbe helyezi a gyermek fontosságát, feltétlenül végig kell gondolnia, hogy milyen múltbéli tapasztalatok, beprogramozott félelmek vagy kudarcok befolyásolják a viselkedését, és ezek megszüntetésére kell összpontosítania. Egy nőnek az anyaság mellett (ahogyan egy férfinak az apaság kérdésében) meg kell felelni a nemi szerepelvárásoknak is, és a párkapcsolatban jelen lévő problémákat vagy a saját belső kiegyensúlyozatlanságát nem kendőzheti azzal, hogy minden figyelmét a babára összpontosítja.

Marcsi, recepciós (42)

"Amikor egy hároméves tünemény az öledbe mászik, és megkérdi tőled, hogy 'Anya, te kit szeretsz a legjobban?', nem felelheted azt, hogy szeretlek, de nem annyira, mint az apádat. Amikor terhes lettem, azt mondta az egyik barátnőm, hogy jobban fogom imádni a lányomat, mint magát az életet, csak soha ne mondjam el a férjemnek, és hagyjam meg abban a hitben, hogy mindig ő marad számomra a legfontosabb."

Thinkstock
Thinkstock

A pasi nem spermadonor

Az anyai ragaszkodással és féltéssel önmagában véve nincs probléma, ám előbb-utóbb a gyermek egyeduralmát megsínyli a párkapcsolat. A férfi ezt úgy is megélheti, hogy elhanyagolják, vagy nem tud megfelelni a várakozásoknak, a nő pedig eközben arra törekszik, hogy a baba mindig boldog és kiegyensúlyozott legyen. E nehéz időszak szükségessé teszi a hatékony problémamegoldást és a nyílt, érzékeny kommunikációt, melynek célja, hogy a felek elmozduljanak a holtpontról, újra megteremtsék az intimitást, és visszaállítsák a szeretetteljes viszonyt. Az ilyen élethelyzetben nagyon fontos az egyoldalú szerepmegosztás kerülése, és a nőnek engedni kell, hogy a férfi a gyermeknevelést illetően saját tapasztalatokat és élményeket szerezhessen. A gyermekkel kapcsolatos örömök megosztása lehetővé teszi annak érzékeltetését, hogy a nő számára ugyanolyan fontos a partner, mint régen.

Edina, gyógyszerész (28)

"Úgy vélem, hogy ez a probléma sok nőt érint, hisz a csöppségek annyi figyelmet és gondozást igényelnek, hogy a páromra egyszerűen már nem jut elég idő és türelem. Feltétel nélkül szeretem a gyerekeimet, de a férjemmel egészen más a helyzet, és nem érzek bűntudatot, hisz csak azóta vagyok igazán boldog, hogy édesanya lettem."

Elhanyagolt apukák, titkos szeretők

Egy gyermek érkezése akár kedvezőtlen irányba is mozdíthatja a partneri viszonyt, ami erősen függhet a szülők hozzáállásától, érettségétől és a köztük lévő érzelmi kötődéstől. A férfiak egyik legerősebb párkapcsolati igénye, hogy megtalálják kedvesükkel a közös hangot, az anyaság miatt azonban háttérbe szorulnak a személyes szükségletek és vágyak. Ilyenkor a férfi átélhet egyfajta emocionális csapdát, illetve a meghittség és a romantika elvesztése miatt különböző mértékű szorongással, félelemmel és a frusztrációval kell megbirkóznia. A férfinek nagyon nehéz szembesülni azzal a helyzettel, hogy miközben a nő elfogult szeretettel törődik az utóddal, vele hűvösen és elutasítóan viselkedik. A legtöbb férfi nem képes őszintén beszélni a gondolatairól és az igényeiről, pedig titokban másra sem vágyik, csak hogy a társa ugyanúgy szeresse, mint előtte.

Thinkstock
Thinkstock

Roland, műszaki vezető (36)

"5 évig csodálatosan megvoltunk a feleségemmel, de amióta megszületett a kisfiunk, a nejem egyáltalán nem törődik velem, nincs szex, és egyszerűen él a maga kis világában. A családi életünket csak a gyerek köti össze, ezért is mentem bele nemrég egy szeretői viszonyba. Tudom, hosszú távon ez nem megoldás, de őszintén szólva fogalmam sincs, mit kellene tennem annak érdekében, hogy minden a régi kerékvágásban menjen."

Gazdag Enikő pszichológus véleménye:

"Egy gyermek születése természetesen életkrízis, mivel új szerepekkel és feladatokkal jár. Amennyiben a férfi még nem teljesen érett a felelősségvállalásra, vagy a párkapcsolatban egy ideje rendezetlen konfliktusok vannak, a gyermek születése után sokkal inkább felszínre kerülnek a szőnyeg alá söpört problémák. Egy harmonikus és minden szempontból kielégítő partnerviszonyt a gyermek jelenléte még inkább megszilárdít. Ehhez azonban a pároknak szüksége van arra, hogy időnként csakis kettesben legyenek, és a szülővé válást követően még inkább próbálják kettejük egységét megerősíteni, amiből az apróság is profitálhat. A gyermek felé áradó túlzott mértékű rajongás nagymértékben veszélyeztetheti a kapcsolatot, ezért érdemes megfontolni a párterápia lehetőségét, ahol felszínre kerülnek azok az egyéni erőforrások és értékek, amelyekre a felek a későbbiekben együtt tudnak építeni."

Elindult az Ez zsír! fogyókúrás- és
életmódprogramunk!


REGISZTRÁLNI SZERETNÉK!

Csatlakozz hozzánk iWiW-en és Facebookon!


Átalakítunk! Szexi nő lett a visszafogott Jankából! Kattints a galériáért!


Nászágy helyett másik szoba - Divat külön aludni?http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120418-szex-szerelem-parkapcsolat-divat-a-kulon-haloszoba.htmlTe hány kapcsolatra vágysz egyszerre?http://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120330-szerelem-parkapcsolat-te-hany-kapcsolatra-vagysz-egyszerre.html"Nem vagy az anyám!" - Így mennek a nők a pasik agyárahttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120330-szerelem-hazassag-10-dolog-amivel-biztosan-a-pasi-agyara.htmlCsaládi állapot: házas - Párkapcsolati buktatók a közösségi oldalakonhttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120323-szerelem-parkapcsolat-hozzamentem-a-kozossegi-oldalamhoz.html5 ok, amiért biztos, hogy félrelép a pasihttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120323-szerelem-szex-parkapcsolat-5-ok-amiert-biztos-felrelep-a.htmlÍgy érd el, hogy leszólítsanak a pasik - 7 ismerkedős tipp nőknek, férfiaktólhttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20120315-igy-erd-el-hogy-leszolitsanak-a-pasik-7-ismerkedos.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.