Most Blake és Ryan jön! - Vetélytársa akadt a világ legszebb celebpárjának

Forrás: AFP -
sztárpár szerelem Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyeg álompár Blake Lively Cannes 2014 Ryan Reynolds
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha eddig azt írtuk, a világ legszebb celebpárja, akkor Angelina Jolie-ra és Brad Pittre gondoltunk. A 38 éves színésznőnek és az 50 éves színésznek viszont vetélytársaira bukkantunk a cannes-i vörös szőnyegen.

Blake Lively nemcsak az első napon kápráztatott el bennünket borvörös ruhájával, hanem a fesztivál második napján is, amikor áttetsző, zsebes estélyiben mutatta meg magát. A színésznő a harmadik nap tette fel a pontot az i-re: királynőként, egy káprázatos Gucci Premiere ruhában vonult a vörös szőnyegen a The Captives (Captive) című film premierjén.

Forrás: AFP

A legszebb kiegészítője viszont az a boldog mosoly volt, amely a mellette lépkedő férjének, Ryan Reynoldsnak szólt. A 26 éves színésznő és a 37 éves színész két év randizás után, 2012-ben házasodtak össze - még az anyós sem állhatott közéjük.
Biztosan születnek majd felmérések és szavazások, hogy ki volt 2014 legszebb sztárpárja, de mi már most nekik előlegezzük ezt a címet.

Forrás: AFP
Dögös vampok és romantikus hercegnők - Sminkek és frizurák Cannes-bólhttp://www.life.hu/trend/20140516-szepsegmustra-a-cannes-i-filmfesztivalrol-kendall-jenner-blake-lively-karlie-kloss-zoe-saldana.htmlVolt, aki komolyan vette a cannes-i vörös szőnyegre lépését, és akadt, aki nem kerített túl nagy feneket a megjelenésének. A 67. filmfesztivál első napjai után megállapíthatjuk, itt aztán tényleg minden megesett. Míg egyeseket a romantika szele csapta meg, addig mások vérkomoly sminkekkel és őrült frizurákkal léptek a fotósok hada elé. Következzen egy kis szépségízelítő egyenesen a cannes-i vörös szőnyegről.Trend--America Ferrera színésznőre rátámadtak a cannes-i vörös szőnyegenhttp://www.life.hu/news/20140516-america-ferrera-szinesznore-tamadt-egy-ferfi-cannes-ban-a-voros-szonyegen.htmlEgy ismeretlen férfi rátámadt America Ferrera színésznőre a vörös szőnyegen. Egészen pontosan a bokájának esett neki. Vajon miért?News--Bugyi és melltartó nélkül parádézott egy vendég a cannes-i vörös szőnyegenhttp://www.life.hu/trend/20140515-cannes-i-filmfesztival-vendege-bugyi-es-melltarto-nelkul-a-voros-szonyegen.htmlCannes a botrányairól híres - a ruhabotrányokról épp úgy, mint más, a filmfesztiválhoz kapcsolódó vérlázító eseményektől.Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.