Bárhol képesek vagyunk elaludni – még szex közben is!

2014.06.13. 17:13

Szerelmeskedés közben is képes elszundítani minden ötödik magyar – derült ki egy friss felmérésből. Ez elég kiábrándító...

Szinte bármilyen helyzetben álomra tudjuk hajtani a fejünket! A Cardo Nagy alváskutatása során 1000 embert, főleg nőket kérdeztek meg. Az eredmény alapján a válaszadók harmada aludt már el munkahelyen vagy iskolában, sőt 13 százalékuk már szex közben is elbóbiskolt – írja a Blikk.  

IllusztrációForrás: Thinsktock

Ennek a kevés pihenés lehet az oka: 40 százalék csak 6-7 órát, csaknem 18 százalék pedig 6 óránál kevesebbet. Ráadásul az alvás minőségével is akadnak problémák.

„Ha valaki csak napi 4 órát alszik rendszeresen, duplájára, ha 5 órát alszik, másfélszeresre nő a kockázat, hogy korábban meghal, szemben a napi 7 órát alvókkal" – erre figyelmezet dr. Habil Szakács Zoltán, a Magyar Alvásdiagnosztikai és Terápiás Társaság elnöke, aki szerint a túl sok alvás hasonló rizikófaktort jelenthet.

Érdekes, hogy a megkérdezettek harmada csak a saját ágyában tud békésen pihenni, 41 százalék egyedül szeret, míg 59 százalék párban. Ami a testhelyzetet illeti, főleg az oldalt vagy a hason fekvés a nyerő.

A rémálmok közül a zuhanás vezet, de az üldözés, csapdába esés, a menekülés, valamint a szeretteinkkel kapcsolatos szörnyűségek szintén „népszerűek".

 

felmérésrémálomveszélyalváshiányszexalvás