Délelőtt még elvált, délutánra férj: így menj hozzá a pasidhoz a tudta nélkül

Forrás: Thinkstock -
lagzi házasság meglepetés feleség férj kapcsolat születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A meglepetés egy kényes dolog. Hiába ismerjük már a másikat nagyon régóta, elképzelhető, hogy abban a periódusában éppen nem örül annyira a kitalált ajándéknak. Pedig a sok munkáért, az ötletért joggal várható elismerés. Deáki Tímea, a Life.hu párterapeuta szekértőjének riportja.

De mégis mekkorát érdemes kockáztatnunk? Legyen mondjuk egy szülinapi parti? Vagy mi lenne, ha inkább egy titkos szülinapi partinak álcázott esküvőt tartanánk? Zsuzsa nemcsak kitalálta, de meg is valósította ezt az ötletét.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Zsuzsa és Ferenc 24 közös év és két közös gyerek után még mindig nem házasodott össze. Pedig az elején már szóba került a dolog. Zsuzsa már a kapcsolat kezdetén szívesen oltár elé áll volna, de Ferenc a korábbi válása borzalmaira visszaemlékezvén hárította a kedves kérést. Zsuzsa még próbálkozott egyszer-egyszer, de mivel alapvetően jól megvoltak, egy idő után nem feszegette a témát.

Nem úgy Ferenc, akiben egyszer csak előtört az érzés, ezt a nőt ő igenis el akarja venni. Erre Zsuzsa minden kedvessége ellenére, de egy határozott nemmel válaszolt.

Ha akkor nem vettél el, amikor én akartam, akkor most már nem megyek hozzád.

A pár tovább élte békés életét pár hónappal ezelőttig, amikor is Zsuzsa egy barátnőjével folytatott hosszú út során próbálta kitalálni, hogy minek is örülne párja a közelgő hatvanadik születésnapján. Az ötlet hamar megszületett; hozzámegy Ferenchez, de úgy, hogy ő ne tudjon róla. Ezt akarja évek óta, most pedig megkapja.

Innen kezdve beindult a gépezet: Zsuzsa beavatta a közös gyerekeket, a barátokat, családtagokat, és végül február végére megszervezte a lagzit. Ferenc annyit tudott, hogy készül valami, sőt azt is, hogy meglepetésben is része lesz. Joggal hihette, hogy a másnapi szülinapja miatt sürög-forog néhány barát körülötte.

Forrás: Life.hu

Ferencet szépen felöltöztették, majd eltakarva a szemét, elindultak vele a kinézett helyszínre.
"Mit gondoltál, amikor lekerült rólad a kendő?" - kérdeztem. "Amikor körülnéztem és azt láttam, hogy ennyi szépen öltözött ember vesz körül, valahogy egyből tudtam, hogy mi a sorsom" - mesélte nevetve.

A szertartás közben Ferenc úgy gondolta, hogy ő is megvicceli jövendőbelijét. A kérdésre, hogy akarja-e őt, nem válaszolt azonnal igennel. Kért még egy kis gondolkodási időt. Ezen jót derült a közönség. Volt, aki oda is szólt: "Erre volt pont 24 éved." Aztán kisvártatva jó hangosan kimondta az igent.

"Mi lett volna, ha Ferenc nemet mond?" - kérdezem Zsuzsát. "Nyilván nem esett volna jól, de mivel a buli része volt a legfontosabb, elmentünk volna egy nagyot mulatni. De sokkal jobb így." Persze Zsuzsa is kíváncsi volt a részletekre, vajon mit sejtett Ferenc ebből az egészből: "Igazából semmit, ma reggelig. Furcsa volt, hogy nem volt a parfümöd az enyém mellett a fürdőszobában. Ahogy az is, hogy egész délelőtt nem értelek el."

Forrás: Life.hu

"Persze - veszi át a szót Zsuzsa -, nem mertem otthon lenni. Annyira feszült voltam, hogy biztosan elszóltam volna magam. Ezért sem vettem fel a telefont. Azonnal tudtad volna, hogy valami nincs rendben, nem kockáztathattam."

Az újdonsült házaspár végül csókok közepette boldogan indult el a buli helyszínére, ahol hajnalig ropták a családtagokkal és barátokkal. Felmerül a kérdés, hogy ezután jövőre vajon mi lesz a meglepetés?

Forrás: Life.hu

Deáki Tímea párterapeuta véleménye:

"Sokan mondják, hogy nem számít a papír, hiszen sokkal jobb maga a tény, hogy jól vannak egymással a szerelmesek. Sőt, többen úgy tartják, ha eddig el voltak enélkül, minek is bonyolítanák az életüket. Mégis, a házassági fogadalom igenis egy magasabb, egy az eddiginél is komolyabb szintre emeli a kapcsolat minőségét.

És lehet mondani, hogy egy-két gyerek után ez már nem kérdés, hiszen a pár mindkét tagja kellő felelősségérzettel éli a családi mindennapokat. Mégis, valahogy, főleg a nők fejében még ebben a nagyon modernnek mondott XXI. században is van jelentősége a papírnak. Az ugyanis jelenleg a legmagasabb szintű felvállalás. És mivel a nők leginkább a kiszámíthatóságot és a biztonságot keresik, belátható, hogy mit jelenthet számukra a házasság maga. A szertartás szépsége, a családok és barátok együtt örülése igenis vonzó lehet akkor is, ha egyébként tényleg minden rendben van a kapcsolatban. Mindazonáltal az is tény, hogy a viszony ettől nem lesz jobb vagy rosszabb. Hiszen ugyanaz a két ember köti össze továbbra is az életét. Akik eddig is tisztelték a másikat, akiknek fontos volt a család és az együtt töltött minőségi idő, ott ezek az érzések a hivatalos kötelékkel csak még szorosabbá válnak."

Hogyan működik ez jogilag?

A cikket elolvasván sokakban felmerülhet a kérdés, mégis hogyan sikerülhetett ezt Ferenc belegyezése nélkül megcsinálni. Hiszen a Polgári Törvénykönyv alapján a házasságkötési szándékot a felek a házasságkötés tervezett helye szerinti települési önkormányzat polgármesteri hivatalának anyakönyvvezetője előtt be kell, hogy jelentsék. Itt a házasulók személyes megjelenése kötelező, igazolnuk kell személyazonosságukat és állampolgárságukat, valamint a tervezett házasságkötés törvényes feltételeinek fennállását.

Ezt várjuk a házassági fogadalom megújításától című cikkünkben írtunk már a szertartásvezető lehetőségéről, aki ugyan nem hivatali alkalmazott, de ha úgy döntesz, fogadalmat teszel, és mondjuk anyakönyvvezető (aki ugye köztisztviselő, vagyis kizárólag meghatározott napokon és időintervallumokban vezet esküvőt) nem elérhető, akkor a rendelkezésedre áll, és vállszalagban levezényli a szertartást. Hogy mégis miképpen működik ez a rendszer, és hogyan teheted felejthetetlenné a nagy napod akkor is, ha valami, a hivataloknak túl extrémet tervezel, kiderül korábbi cikkünkből.
Erről a focipálya közepén szexelő párról beszél most a világhttp://www.life.hu/intim/20150228-focipalya-kozepen-szexelo-parrol-beszel-a-vilag-a-charlton-athletic-focicsapat-stadionjaban.htmlNapok óta borzolja a kedélyeket egy videó, melyen egy fiatal pár látható, amint éppen a Charlton Athletic focicsapat stadionjának közepén szexelnek. Mostanra az is kiderült, miért épp a kezdőkört választották a pásztorórára.IntimThinkstockTitkos fotók, súlyos témák: Íme az elhunyt Leonard Nimoy erotikus képeihttp://www.life.hu/intim/20150228-leonard-nimoy-szinesz-a-star-trek-sztarja-fotoskent-is-alkotott-ime-a-kepei.htmlAhogy aról korábban a Life.hu beszámolt, nyolcvanhárom éves korában elhunyt Leonard Nimoy, aki 1964-ben kapta meg a félig ember, félig vulkáni Csillagflotta-tiszt, Mr. Spock szerepét a Star Trekben. A híres színész azonban nem csak szerepeivel, de fotográfiai alkotásaival is nyomot hagyott.Intim--15 felháborító ok, amiért nem szexel az, aki megtehetnéhttp://www.life.hu/intim/20150226-miert-nem-szexel-az-aki-megtehetne-a-szingli-szeretkezne-a-kapcsolatban-elo-nem-szexel.htmlHárom tabletta, amit eldobhatsz, ha szexelsz című cikkünk, amely arról szól, hogy a szeretkezés nyugtat, fejfájást csillapít és fájdalmat enyhít, megint fejbe vágja azokat az olvasókat, akik egyébként nem élnek párkapcsolatban, pang a szexuális életük, és szenvedéseikre kizárólag a gyógyszeresdobozukban találnak megoldást. És akikben időről időre felmerül a kérdés, hogy mégis miért nem bújik össze a párjával az, akinek 0-24-ben lehetősége van rá...IntimThinkstockA csók habzsolva jó: ezek a filmtörténet "mindent beleadok first kiss"-jeihttp://www.life.hu/intim/20150224-legjobb-filmes-csokok-good-will-hunting-kegyetlen-jatekok-az-elet-habzsolva-jo.htmlRengetegen voltak kíváncsiak Christian Grey és Anastasia Steele első csókjára, ami (szerintünk) alulmúlta önmagát és túlságosan erőltetettre sikerült. Ryan Gosling és Carey Mulligan szenvedélyes liftbéli csókja a Drive című filmben csak egy azon jelenetek közül, amiből éppenséggel tanulhatnának A szürke ötven árnyalatának készítői. Ennek apropóján most összegyűjtöttük a filmtörténet "igazi első, mindent beleadok csókjait", amik valóban felkorbácsolják az érzékeket.IntimOrigoNe húzogasd a pasikat ész nélkül! Randiappos tedd, ne tedd csajoknakhttp://www.life.hu/intim/20150223-tinder-hasznalati-utasitas-randizos-mobilappok-tedd-ne-tedd-listaja-ismerkedeshze.htmlAz elmúlt években több tanácsot is adtunk arra vonatkozóan, hogyan pasizz be a szájbervilágban és mire figyelj, hogy elkerüld a virtuális párkeresés leggyakoribb buktatóit. Nos, jelentjük, a hagyományos ismerkedős oldalak csillaga leáldozott. Már most a jövőben élünk, és a jövő a randiappoké. Ezeknek az alkalmazásoknak sajátos szabályai és szokásai vannak. Most segítünk eligazodni a mobilcsábítás új világában!IntimThinkstockHálószobai talicska vagy izgi lovaglólecke? Ezek a legkedveltebb szexpózok 2015-benhttp://www.life.hu/intim/20150217-a-lovaglo-vagy-a-kutyapoz-a-legkedveltebb-szexpoz-2015-ben-kideritjuk.htmlLassan már két hónap eltelt 2015-ből, dübörög A szürke ötven árnyalata tébolya is, így itt az ideje, hogy megtaláljuk az év szexpózát. Versenybe száll a jó öreg misszionárius és a kényelmesen asztalra dőlős talponálló is, de természetesen a kutyabarátoknak sem kell aggódniuk a kedvencükért.IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.