Gesztesi Károly végre bevallotta, kihez húz a szíve!

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Niki volt feleség összeköltözés Gesztesi Károly Liptai Claudia exfeleség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színész most már nyíltan felvállalja, hogy volt párja – akit Liptai Claudia miatt hagyott el – az igazi, nagybetűs nő az életében. Gesztesi érzéseit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Nikit annak ellenére nevezi feleségének, hogy sosem keltek egybe. 

Gesztesi Károlyt és volt párját már csak három ajtó választja el egymástól. A színész bevallása szerint Niki az a nő, akire mindig feltétel nélkül számíthatott. Bár nemrég még arról vallott Gesztesi, hogy Liptai Claudia tudná megmenteni egy simogatással, most mégis a színésznőt megelőző párjáról áradozott a Story magazinban.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

„Szerencsés vagyok, hogy Niki van az életemben. Noha hivatalosan nem vettem el, gyönyörű fiaink vannak, és a feleségemnek hívom őt. Vele bármit megoszthatok, ő megért engem. Ő csupán szeret, és évek óta csendben tűr. Még azt is, hogy mellékvágányra került az életemben. Sosem szűntem meg szeretni őt, mindig is az életem része maradt, még akkor is, amikor Claudia miatt elhagytam" – magyarázta Károly.

Claudia véleménye

Niki akkor is benne volt a képben, amikor Liptai Claudia és Gesztesi Károly még házasságban éltek. Később, válásuk után Claudia a következőt nyilatkozta: "Én nem hiszek abban, amiben ő hitt, nevezetesen, hogy egy telken kell lakni az exszel"a teljes cikket a Life.hu oldalán olvashatod el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.