Ismét izgalmas hónapnak nézünk elébe, legalábbis ami a sztárszületésnapokat illeti. A számtalan dögös színészlegenda mellett van jóképű focistánk, modellünk, és a kórházas sorozatok sztárjai közül is ketten augusztusban ünnepelnek. Lássuk hát, kikről is van szó!

Sam Worthington augusztus 2-án lett 39 éves

Mr. Worthington 1976-ban született, a mi térképünkre azonban csak az után kúszott fel, hogy 2007-ben James Cameron saját kezűleg választotta ki az Avatar férfi főszerepére, majd pedig beajánlotta a Terminator - Salvation egyik főszereplőjének is. Ezt el is nyerte, hatalmas ismeretségre tett szert, így pedig a mi listánkra is felkerülhetett. Aki pedig látta a Tegnap éjjelt, pontosan tudja, miről beszélünk...

Lara Bingle és Sam WorthingtonForrás: AFP

Jesse Williams augusztus 5-én lesz 34 éves

A Grace Klinika szívdöglesztő sebésze 1981-ben látta meg a napvilágot Illinois-ban, Chicagóban. Édesanyja svéd származású, édesapja pedig afrikai-amerikai. Jesse 2009-ben debütált a kórházas sorozatban, ahol több női szívet megdobogtatott, mind szerepe szerint, mind pedig a tévéképernyőkön keresztül.

Nem ő az egyetlen fehér köpenyes tévédoki, aki augusztusban ünnepli a szülinapját. A Vészhelyzetből ismert Jonh Stamos, aki 2005-ben kapta meg dr. Tony Gates szerepét, Kaliforniában született 1963. augusztus 19-én. Isten éltesse hát az urakat!

Forrás: AFP/Gabe Ginsberg

David Duchovny augusztus 7-én lesz 55 éves

A kétszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, az X-akták Mulderje és a Kaliforgia Hank Moodyja is nyáron ünnepel. A sármos színész és Téa Leoni színésznő 1997. május 6-án kötöttek házasságot, 1999 áprilisában pedig megszületett első gyermekük, Leoni Madelaine West Duchovny. A második csemete, Kyd Miller Duchovny, 2002 júniusában jött a világra.

2008-ban aztán szexfüggősége miatt Duchovny kapcsolata megromlott a nejével, és önként rehabilitációra vonult. Szét-, majd újra összeköltöztek, 2011-ben azonban mégis elváltak. A kérdés persze ott lebeg a levegőben, hogy vajon az az életszakasz inspirálta a Kaliforgia sorozatot is? Könnyen elképzelhető...

Forrás: NBC

Chris Hemsworth augusztus 11-én lesz 33 éves

Az überszexi Chris, aki szerkesztőségünk nagy kedvence, 1983-ban született Ausztráliában, Melbourne-ben. Filmes karrierje 2009-ben indult, ekkor kapta meg első hollywoodi szerepét a Star Trekben, 2010-ben pedig már Sean Bean oldalán játszott a Ca$h - A visszajáró című amerikai krimiben. 2011-ben bújt először Thor bőrébe, 2012-ben pedig ugyanebben a szerepben tűnt fel a Bosszúállókban. (Ekkor készült el a Hófehér és a vadász is, amiben Kristen Stewart és Charlize Theron partnere volt.)

Mi persze leginkább cuki családi fotóit imádjuk nézegetni, ahogy gyönyörű feleségével, Elza Patakyval és három tündéri csemetéjével látható. Boldog szülinapot kívánunk!

Forrás: AFP/Justin Tallis
Forrás: Instargam/elsapatakyconfidential
Elsa Pataky feszes popsit és totyogó ikerbabákat villantott
Chris Hemsworth neje legutóbb egyetlen fotón foglalta össze, mekkorát nőttek az ikreik, és milyen tökéletes is az alakja három gyermek után. A magyar felmenőkkel is rendelkező spanyol színésznő, aki tavaly márciusban hozta világra a babáit, Sashát és Tristant, dögösebb, mint valaha. Ez persze nem is meglepő valakitől, aki 2014 legjobb pasijának a felesége. Christ ugyanis a People magazin a tavalyi év legszexibb férfijának választotta.

Ben Affleck augusztus 15-én lesz 43 éves

Benjamin Géza Affleck Oscar-díjas amerikai színész és rendező 1972-ben született Kaliforniában. Utóbbi időben a válásától és az állítólagos félrelépésétől hangos a világsajtó, így vélhetően a szexi sztár születésnapjára egy kis csendet és nyugalmat kér.

Hogy a háromgyermekes apuka kivel ünnepel majd, egyelőre nem tudni... A jelek szerint Jennifer Garner is készen van a válás óta, de talán a nagy napon mégis összejöhet a család. Mi drukkolunk, és boldog születésnapot kívánunk Bennek.

Forrás: AFP/Mark Wilson
Augusztusban ünnepel még:
Gisele Bündchen kedvese, Tom Brady, Robin van Persie focista, Edward Norton, Matthew Perry, Andrew Garfield, Chris Pine, William Levy és Richard Gere. Isten éltesse őket!