Cseh Laci feleségül vette szerelmét – Fotók!

mosoly Makány Márta házasság társ Cseh László intelligens gyönyörű uszoda érem élsportoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világklasszis úszónk, Cseh Laci arcára ezúttal nem egy újabb érem csalt mosolyt, hanem szerelme, akit hétvégén feleségül vett.

Nyolc éve van együtt kedvesével, Diával a 29 éves sportoló, aki nemrég tért haza a kazanyi világbajnokságról, ahol sporttörténelmet írt, és még egy aranyéremmel is megörvendeztetett minket.

Forrás: Facebook/ Cseh László

„Diával már nyolc éve alkotunk egy párt, s annak idején, hol másol ismerkedhettünk volna meg, mint az uszodában. Négy esztendeje költöztünk össze, s egyre inkább erősödött bennünk az elhatározás, hogy összeházasodunk. Ő az ideális nő számomra, hiszen gyönyörű, intelligens, kedves és türelmes is, igazi társ, akire mindig számíthatok. Harmonikus a kapcsolatunk, pedig egy élsportolóval nem lehet könnyű együtt élni” – nyilatkozta Laci a Blikknek.

Forrás: Facebook/ Cseh László

„Szombaton tartottuk az esküvőt Nógrádban, egy gyönyörű helyszínen. Nagyon vártuk már, és azt hiszem, ez volt eddigi életünk legszebb napja” – mondta Laci, akinek kedvese egy Makány Márta által tervezett ruhában állt az oltár elé. „A párom szervezte az eseményt, s intézte a vele kapcsolatos teendők nagy részét. Levette a terhet a vállamról, én ugyanis nyáron a világbajnokságra készültem. Nagyjából 150 vendéggel együtt ünnepeltünk, volt egyházi és polgári szertartás is. Remekül sikerült minden, s nagyon várjuk már a tengerparti nyaralást, amely ezúttal nászút lesz.”

Cseh Lászlónak barátnője a kabalája

Cseh László 12-szeres EB aranyérmes úszónk párkapcsolatáról vallott, és elmesélte, mennyire hálás kedvesének, Diának, hogy a versenyeken mellette áll. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Irina Shayk tangában élvezi Bradley Cooper szerelméthttp://www.life.hu/intim/20150824-irina-shayk-modell-es-bradley-cooper-szinesz-caprin-elvezik-a-szerelmet.htmlA híres modell, és párja, úgy látszik, a szenvedélyes szerelem hívei. Állandóan csókolózni látjuk őket - ahogy most is.IntimAFPTragédia! Várfalról zuhant a mélybe egy szexelő párhttp://www.life.hu/intim/20150823-tragedia-varfalrol-zuhant-a-melybe-a-szexelo-par-franciaorszagban.htmlSzomorú véget ért egy romantikus légyott Franciaországban.IntimOrigoPornóparódiában domboríthatna Ben Affleck szexdadájahttp://www.life.hu/intim/20150823-pornoparodiaban-domborithatna-ben-affleck-szexdadaja.htmlChristine Ouzounia, vagyis a dadus, akinek szolgálatait Ben Affleck egytől egyig igénybe vette, igazán testhez álló felkérést kapott.IntimNorthfotoHüvelyszűkítő szuperkrémekkel és orgazmussal maradhat topformában a puncidhttp://www.life.hu/intim/20141123-huvelyszukito-szuperkremekkel-es-orgazmussal-maradhat-topformaban-a-puncid.htmlAz évek előrehaladtával nem csupán az arc és a nyak területén látszanak az öregedés jelei, hanem az intim testrészeken is, ám van egy lényeges különbség. Ma már több ezer kozmetikai termék segíthet abban, hogy sokáig megőrizd fiatalos külsődet, de mi a helyzet a belső szépségeddel? És most nem a személyiségedre, a kisugárzásodra gondolunk... IntimThinkstockKelly Brook nem cicózik: Óriásmellekkel szelfizett - Fotó!http://www.life.hu/intim/20150823-kelly-brook-nem-cicozik-oriasmellekkel-szelfizett-es-megmutatta-instagramon.htmlKelly, aki legutóbb meztelenül napozott, most ruhában szelfizett. Szerencsére azért nem sokat takart ki belőle a textil.Intim--Meztelen fotók a hosszú hétvégére: Kelemen Anna így ünnepel (18+)http://www.life.hu/intim/20150823-kelemen-anna-igy-unnepel-meztelen-fotok-az-augusztusi-hosszu-hetvegere.htmlNem mondhatnánk, hogy Kelemen Anna számára unalmasan telt a nyár utolsó hivatalos hosszú hétvégéje. A lány ugyanis pucér fotókkal árasztotta el nyilvános közösségi oldalát. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.