Elképesztő! Cseh Laci sporttörténelmet írt

Forrás: MTI/Kovács Anikó -
eredmény Cseh László Hosszú Katinka büszkeség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kazanyi világbajnokság tegnapi napján nemcsak Hosszú Katinka ért el hihetetlen eredményt, másik büszkeségünk, Cseh Laci is sporttörténelmet írt.

Hosszú Katinka megdönthetetlennek hitt csúcsot szárnyalt túl hétfői úszásával, Cseh Laci pedig a világ úszósportjának első olyan alakja, aki hét világbajnokságon képes volt érmet nyerni.

Cseh László a 200 méteres pillangóúszás előfutamában a kazanyi vizes világbajnokságon Forrás: MTI/Kovács Anikó

Laci tegnap az 50 méteres pillangón szerzett bronzérmet, úgy, hogy ez nem is fő száma. „Ez így bemelegítésnek egy jó kezdés volt, remélem, a többi számomban ennél már csak jobb leszek. Többször úsztam már ötven métert, de igazából még most sem tudom, mi kell igazán ahhoz, hogy jó legyen” - nyilatkozta a futamot követően Laci. Hozzátette, még mindig úgy érzi, hogy ez egy meglepetés-érem, és csak egy "kirándulásnak" tekinti az 50 métert.

Katinka és Laci több versenyszámban is rajthoz áll még a világbajnokságon, szurkoljunk nekik együtt!

Sárgabarack-pálinkás karamell! Kihirdették az ország tortáját!http://www.life.hu/news/20150804-a-pannonhalmi-sargabarack-palinkas-karamell-lett-2015-ben-az-orszag-tortaja.html2015-ben Magyarország tortája a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett, ami Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása. Magyarország cukormentes tortájának pedig a Barackos buboréktortát választották, ami Vasloczki Orsolya műve.NewsThinkstockRálőttek egy koncert résztvevőire az Egyesült Államokbanhttp://www.life.hu/news/20150804-ralottek-egy-koncert-resztvevoire-az-egyesult-allamokban.htmlEgy ember meghalt, egy másik megsebesült, amikor egy ismeretlen hétfő este rálőtt egy koncert résztvevőire az Egyesült Államokban.NewsOrigoWhiskyt küldenek a világűrbe a japánokhttp://www.life.hu/news/20150804-whiskyt-kuldenek-a-vilagurbe-a-japanok.htmlJapán whiskyt küld a világűrbe a Suntory italgyártó cég, hogy tesztelje, hogyan érik az ital a súlytalanság állapotában.News--5 dolog, amitől te lehetsz az idei Sziget tökéletes BuddyGuide-jahttp://www.life.hu/news/20150802-buddyguide-azaz-sziget-fesztival-kalauz-castingot-tartunk-jelentkezz-hogy-ingyen-bulizhass-a.htmlÖsszeszedtük azokat a tulajdonságokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy te legyél a Sziget-fesztivál legkülönlegesebb látgatója, aki élőben közvetíti a történéseket!NewsOrigoA nap videója: pezsgő támadta meg a férfithttp://www.life.hu/news/20150803-pezsgo-tamadta-meg-a-ferfit.htmlNem tudtuk szó nélkül hagyni azt a videót, amelyben "a fagyi visszanyal" tipikus esete egy pezsgősüveggel valósul meg.News--Jules Bianchi ma lenne 26 éveshttp://www.life.hu/news/20150803-jules-bianchi-ma-lenne-26-eves.htmlA fiatalon elhunyt Forma-1-es pilóta augusztus 3-án ünnepelné 26. születésnapját. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.