párkapcsolat Chelsy Davy exbarátnő Cressida Bonas szerelem szakítás Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most aztán főhet a feje a trónörökösnek: a hírek szerint mindkét exbarátnője, Cressida Bonas és Chelsy Davy is visszavárja a herceget.

Nemrég tért haza afrikai utazásáról Harry herceg, aki azóta trónörökösi teendőin túl szerelmi ügyeire is gondot fordít.

Chelsy Davyvel 2004 elején találkozott a herceg, és egészen 2010 májusáig együtt volt vele. Szakításukat az ügyvédnő jelentette be közösségi oldalán. Forrás: AFP/Chris Ratcliffe

Talán egy kicsit többet is, mint kéne. Mint a Life.hu már korábban megírta, Harry többször is találkozott afrikai útja során volt barátnőjével, az ügyvédként dolgozó Chelsy Davyvel, akivel korábban 7 évig együtt jártak. Egy közeli ismerősük szerint azonban jóval több volt a megkeresés okai között, mint puszta barátság.

Harry és Cressida tavaly áprilisban szakítottak egymással. Forrás: AFP/Glyn Kirk

Mindeközben a másik exbarátnő, Cressida Bonas a jelek szerint nem volt egészen naprakész Harry herceg randizási híreivel kapcsolatosan, hiszen a hírek szerint nemrég éppen miatta tette ki színész barátja, Edward Holcroft szűrét: úgy tudni, újra szeretné kezdeni Harryvel. Egyelőre kérdéses, ki felé hajlik jobban a herceg, de az biztos, hogy ezt a háromszöget senki sem ússza meg sérülés nélkül.

5 ok, amiért te is kidobnád Harry herceget

Míg mi minden egyes nap azt várjuk, hogy eljöjjön értünk a hercegünk, addig annak idején Cressida Bonas fogta, és kidobta a sajátját. Ennek kapcsán a Life.hu itt gyűjtötte össze az okokat, amiért valószínűsíthetően Bonas kisasszony lapátra tette Harryt, és amiért talán mi is így tettünk volna a helyében.

Szezonális ételek, grillcsirke és sok-sok vaj – Vajon mi kerül Erzsébet királynő asztalára?http://www.life.hu/ez-zsir/20150910-erzsebet-kiralyno-miket-eszik.htmlDarren McGrady több évtizede áll a brit királyi család szolgálatában, mint szakács – rajta kívül valószínűleg senki más nem ismeri olyan jól Erzsébet királynő legkedveltebb étkeit.Ez Zsír!--Erzsébet királynő miatt lett depressziós Katalin hercegné?http://www.life.hu/drlife/20150916-katalin-hercegne-depresszios-lett-erzsebet-kiralyno-miatt.htmlA legfrissebb képek alapján úgy tűnik, valami nem stimmel Katalin és Vilmos háza táján. A hírek szerint pedig ehhez nagy köze van a brit uralkodónőnek is.Dr. Life--Katalin hercegnének ismét sikerült magára haragítania Erzsébet királynőthttp://www.life.hu/news/20150910-katalin-hercegne-es-vilmos-herceg-tul-sok-penzt-koltenek-emiatt-duhos-erzsebet-kiralyno.htmlSajnos ezúttal egyet kell értenünk a brit uralkodónővel, aki szerint Katalin csak úgy szórja a brit királyi család pénzét.News--10 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Harry hercegrőlhttp://www.life.hu/kult/20150915-harry-herceg-31-eves-lett-ime-10-dolog-amit-nem-tudtal-rola.htmlŐ a brit család fekete báránya, akit a Cressida Bonasszal történt szakítása óta a világ legkapósabb agglegényei között tartanak számon. Diana hercegné és Károly herceg mindig vicces és jókedvű legkisebb gyermeke szeptember 15-én ünnepli 31. születésnapját - ez alkalomból összegyűjtöttünk 10 kevésbé ismert tényt a walesi hercegről. Íme.Kult--Uralkodási rekordot dönt a jövő héten II. Erzsébet királynőhttp://www.life.hu/news/20150906-uralkodasi-rekordot-dont-a-jovo-heten-ii-erzsebet-kiralyno.htmlTörténelmi mérföldkőhöz érkezik szerdán az Egyesült Királyság, II. Erzsébet királynő ugyanis aznap átveszi néhai üknagymamájától, Viktória királynőtől a brit monarchia uralkodási időtartamrekordját - írja az MTI.News--Hoppá! Kiderült, hogy Károly herceg Katalin libidófelelősehttp://www.life.hu/news/20150915-karoly-herceg-nem-akarja-hogy-katalin-dianahoz-hasonloan-felrelephessen.htmlAz persze magától értetődik, hogy a brit királyi családra a legrátermettebb, szakképzett testőrök kell, hogy vigyázanak: a maximális biztonság esetükben mindennél fontosabb. Lapinformációk szerint azonban Katalinnal kapcsolatban kicsit más a helyzet...NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.