4 dolog, amit senki nem mond el neked a 35 éves kor utáni szexről

Forrás: Thinkstock -
szex élvezet fogamzásgátló menopauza orgazmus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többen úgy képzeljük – vagy még bele sem gondoltunk – hogy a menopauza ideje alatt ugyanolyan jó lesz a szex, mint addig. Ez nem teljesen állja meg a helyét.

1. Nem garantált a vad szex

Mindannyian hallottuk már azt az elméletet, miszerint a nők késői harmincas vagy korai negyvenes éveikben vannak szexuális étvágyuk csúcsán. Ez persze nem mindenkire igaz. Sok nő esetében a vágyért felelős hormonok idővel csökkennek a szervezetben a fiatal éveikhez viszonyítottan – akár 50 százalékos eltérés is lehet egy nő húszas és ötvenes évei között. A természetes menopauza mellett a harmincas éveikben a nőknél más tényező is közrejátszhat, mint például a mindennapi stressz (munka, család, barátok stb.).

2. Több fogamzásgátlót használunk

Egy amerikai kutatócsoport megállapította, hogy a nők minél idősebbek lesznek, annál több fogamzásgátlót használnak. A kutatásban résztvevő 40-44 éves alanyok 75,3 százaléka, a 30-34 évesek 69,7 százaléka, míg a 20-24 évesek 58,3 százaléka használ fogamzásgátlót. Ennek oka a kutatók szerint azzal is magyarázható, hogy a fogamzásgátlókban található hormonok megakadályozzák hosszútávon a peteérést.

Forrás: Thinkstock

3. A mágikus szám kevesebb lesz, mint gondolnád

Egy friss amerikai szociológiai tanulmány szerint a párok számára az jelentette a boldogságot, ha hetente csak egyszer bújtak egymással ágyba. A kutatók 30.000 ember szexuális szokásait vizsgálták és összefüggést találtak a kiegyensúlyozott, boldog percek és a heti egyszeri intim pillanatok között.

4. Könnyebben jutunk a csúcsra

Szintén egy kutatásból derült ki, hogy a nők minél idősebbek, annál könnyebben élnek át orgazmust – mert addigra ismerik meg igazán a saját testüket. „A férfiak orgazmusa sokkal inkább mechanikus folyamat, mint a nőké. Sok nő a húszas éveiben a közösülésre összpontosít, a harmincas éveikben (ha addig nem), rájönnek mi az, amitől igazán jól érzik magukat partnerükkel” – mondta a kutatás vezetője, Alyssa Dweck.

Mostantól a ruhád is mérheti a pulzusodat!http://www.life.hu/drlife/20160211-beepitett-pulzusmeros-okostextilt-mutattak-be-kaliforniaban.htmlBeépített pulzusmérővel rendelkező okostextilt mutattak be Kaliforniában. A textilbe integrált elektronika vezeték nélkül továbbítja az adatokat a felhasználónak az okostelefonjára. Dr. Life--6 ok, amiért megéri sokat aludnihttp://www.life.hu/drlife/20160208-kutatasok-bebizonyitottak-hogy-tobb-ok-miatt-is-erdemes-eleget-aludni.htmlSokszor inkább megnézünk egy filmet, a barátainkkal találkozunk, mozgunk, vagy minden mást csinálunk, ami elveszi az időt a pihenéstől. Pedig több ok is amellett szól, hogy olykor jobb lenne többet aludnunk. Dr. Life--Heti három óra mozgás garancia a hosszabb életre?http://www.life.hu/drlife/20160204-harom-ora-mozgas-naponta-es-ot-evvel-tovabb-elhetunk-egy-kutatas-szerint.htmlEgy tanulmány szerint azok az idős emberek, akik hetente három órát tornáznak, öt évvel tovább élnek. Dr. Life--"Azt hiszem, meg fogok halni" - 5 gondolat a pánikrohamrólhttp://www.life.hu/drlife/20160209-panikroham-kozben-azt-hihetjuk-itt-a-veg-olvasoink-velemenye-a-mentalis-betegserol.htmlNem lehet csak úgy "megnyugodni", amikor pánikrohamot élünk át. Olvasóink elmondták mit éreznek közben. Dr. LifeThinkstockAz egyetlen érzés, ami felér a narkotikumokkal – Ez történik a szervezetünkben, amikor szerelmesek vagyunkhttp://www.life.hu/drlife/20160203-a-boldogsagerzeten-tul-ez-tortenik-a-szervezetunkben-amikor-szerelmesek-vagyunk.htmlHa valaha voltál igazán őrülten, szenvedélyesen, fülig szerelmes, akkor pontosan tudod, milyen érzés, amikor a torkodban dobog a szíved, ha meglátod Őt. A kétségtelenül csodálatos, örömteli pillanatokra azonban a szervezeted is reagál. Dr. LifeThinkstockA csoki nemcsak hizlal, de fejfájást is okoz!http://www.life.hu/drlife/20160128-a-csoki-es-a-sajt-fejfajast-okoz-elaruljuk-miert-napi-doktor.htmlFejfájás több okból is jelentkezhet: az időjárási változások, frontok következtében, a nyaki csigolyák elváltozása, az izmok merevsége, kialvatlanság miatt, de a stressz is jól ismert hajlamosító tényező. Sokaknál a fájdalom megjelenése az étkezésekhez köthető, ezért érdemes megfigyelni, hogy mit fogyasztottunk a tünetek megjelenése előtt. Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.