Dúl a láv a Farmon? Két pár is egymásra talált

Forrás: RTL -
reality show Farm (reality) RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két romantikusnak tűnő kapcsolat is kezd kibontakozni a Farmon, amely érdekes fejleményeket hozhat a résztvevők későbbi életében.

Gergő úgy tűnik, hogy szemet vetett Brigire, aki a hétvégi bulin ugyan határozottan hárította a fiatalember közeledését, de láthatóan jól érzi magát az általában szótlan kaszkadőr társaságában - találgat a Blikk.

Gergő ugyanis azonnal neki mutatta meg az általa barkácsolt hintát, sőt kettesben azonnal ki is próbálták.

Gergő, a dögös kaszkadőr Forrás: RTL Klub

"Brigivel nagyon jó a kapcsolatom, vannak olyan ismeretségek, amikor már az első pillanatban lehet sejteni, hogy az a két ember jól ellesz majd egymással" - mondta a háromgyermekes anyukáról Gergő, aki napközben is sok időt töltött Brigivel, amikor együtt építették a kerítést a tyúkok körül.

Mindeközben...

Miután a szereplők egy része ingerült lett az egyhangú és szegényes táplálkozás miatt, és megvolt a kiadós, esti ordibálás is, az éjszaka során Cintia és Norbi összebújt a sötétben. Ölelkezés mellett csók is volt - ennél többet nem mutatott 12-es karika mellett sem a csatorna, sem az éjjellátó infrakamera - írja cikkében az Origo.

Forrás: RTL
Norbi akítv volt az éjjel Forrás: RTL

A játékból egy ember már az első héten kiesett, Dani pökhendi és primitív módon viselkedett végig, de a párbaj során kiderült, hogy arra is képtelen, hogy két botot összekössön madzaggal, így az általa kihívott 44 éves, háromgyerekes családanya alázta meg.

Nádai Anikó a Farmon anyáskodotthttp://www.life.hu/csalad/20160329-nadai-aniko-az-rtl-klub-farm-cimu-musoranak-musorvezetoje-cuki-fotot-posztolt.htmlAz RTL Klub műsorvezetője a reality színhelyére is magával vitte kisfiát és együtt élvezték a napsugaras időjárást. Család--Öngyilkos akart lenni a Farm első párbajgyőztese, Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20160329-a-farm-cimu-show-jatekosa-dora-ongyilkos-akart-lenni.htmlTöbb fontos embert is elveszített az életéből a háromgyermekes anyuka, aki a tragédiák miatt öngyilkos akart lenni. TV + SztárokOrigoNedvesek és pajkosak: Egymást fürdetik a Farm dögös szöszijei - Videó! (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160328-egymast-furdetik-a-farm-dogos-szoszijei-ime-farm-cinti-es-vivi-kozos-pancsolasa.htmlAz RTL Klub reality-jében sosem áll meg az élet. Szombaton megvolt az első párbaj, most pedig a lányok, leginkább Cinti is Vivi pancsolása borzolja a kedélyeket.TV + Sztárok--Dani a rúdját sem tudta átdugni: Óriási alázással zárult a Farm első párbajahttp://www.life.hu/sztarok/20160326-farm-dani-a-rudjat-sem-tudta-atdugni-kiesett-oriasi-alazassal-zarult-a-farm-elso-parbaja.htmlAhogy azt a Life.hu előre jelezte, szombat este került megrendezésre a Farm első párbaja. Ezt végül Dóri nyerte, aki simán lealázta ellenfelét.TV + Sztárok--Vészesen fogy a Farm lakóinak élelmehttp://www.life.hu/sztarok/20160326-az-rtl-klub-farm-lakoinak-elelme-veszesen-fogy.htmlAz RTL Klub valóságshowjának legutóbbi adásában Szilveszter gazda ismét ellátogatott a Farmra, körbejárta az állatokat Sándorral, a heti gazdával és nagyon nem volt megelégedve azzal, amit látott. TV + Sztárok--Egyre többször bújik össze a két Farm-lakó, Cintia és Norbihttp://www.life.hu/sztarok/20160325-farm-cintia-es-farm-norbi-egyre-tobbszor-bujik-ossze.htmlA Farm központi fűtés nélküli, hideg éjszakái összehozzák a játékosokat: Cintia és Norbi a jelek szerint egyre jobban kezdenek egymásra találni. Vajon valódi vonzalom ez, vagy csak taktikai megfontolásból teszik? TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.