Ricky Martin új pasijától eláll a lélegzeted!

Forrás: NORTHFOTO/AKM Images / GSI Media/Poer -
Ricky Martin meleg szerelem pasi kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Ricky Martin olyan pasit akasztott magának, amilyenről sok nő csak álmodni merne. 

A 44 éves énekes, akinek izmos testétől a lélegzetünk is elállt múltkor, állítólagos új barátjával, Jwan Yosef művésszel mutatkozott a minap Beverly Hillsben. A párocskát akkor kapták lencsevégre, miután távoztak a La Scala Étteremből, ahol egy romantikus ebédet költöttek el. Ricky Martin egyébként két évvel ezelőtt szakított párjával, Carlos Gonzalezzel, akivel négy évig voltak együtt. Most úgy tűnik, az énekesre ismét rátalált a boldogság.

Forrás: NORTHFOTO/AKM Images / GSI Media/Poer

Törőcsik Mari elárulta, kivel esett szerelembehttp://www.life.hu/intim/20160406-torocsik-mari-budapest-uj-muveszmozijanak-bemutatojan-vallotta-be-hogy-soos-imrevel-egymasba.htmlA színésznő egy művészmozi megnyitóján vallott a legőszintébben élete néhány részletéről, amit eddig a nagyközönség nem tudhatott. Így került szóba az is, hogy kit szeretett titokban a művésznő. Intim--A hűtlen férfi sosem fogja a szeretőjéért elhagyni a családjáthttp://www.life.hu/intim/20160405-pilat-gabor-a-hutlen-ferfi-sosem-fogja-a-szeretojeert-elhagyni-a-csaladjat.htmlAz élet nem kiszámíthatatlan események tragikus sorozata, sokkal inkább korábbi döntéseink és tetteink következménye. Időnként a saját gyengeségeink foglyai vagyunk és hagyjuk magunkat elcsábulni azzal a titkolt reménnyel, hogy mi leszünk a kivétel, aki erősíti a szabályt. Intim--Heteró nők először érintik meg egy másik nő vagináját - Videóhttp://www.life.hu/intim/20160405-heteroszexualis-nok-eloszor-ertinik-meg-egy-masik-no-vaginajat-video.htmlÚjabb hiánypótló videó készült az "ilyen, amikor először nyúlnak emberek mások nemi szerveihez" témában. Ezúttal a heteroszexuális nők tapasztalhatták meg, milyen egy másik hölgy vaginája körül matatni. Intim--Az óvszerek ideje lejárt: feltalálták a férfi fogamzásgátlót!http://www.life.hu/intim/20160404-feltalaltak-a-ferfi-fogamzasgatlot.htmlVégre elérkezett a várva várt pillanat, legalábbis a nők részéről: az új férfi fogamzásgátlót a napokban már embereken is tesztelik. Intim--Vajon mire gondolnak a férfiak az első randin?http://www.life.hu/intim/20160404-ezeken-kattognak-a-ferfiak-mikozben-eloszor-beszelgettek.htmlSzex, szex, és szex - gondolhatnánk. Ám egy kutatás szerint, hozzánk hasonlóan ők is az apró jeleket keresik, hacsak nem azon kapjuk őket, hogy miközben mesélünk, a tekintetük szép lassan a dekoltázsunkra vándorol. Ha ez így van, akkkor az első mondat lép érvénybe... Intim--Óriási tevepatával mondta be az időjárást a meteorológushttp://www.life.hu/intim/20160401-tevepataval-mondta-be-az-idojarast-susana-almeida.htmlA dögös időjós lelkesen végezte a munkáját, de valahogy senki nem tudott arra figyelni, hogy napos vagy szeles lesz-e az idő. Sokkal jobban érdekelte a nézőket a feszülő nadrágja! IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.