Borítékolható volt, hogy ha a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott szupermodellje ismét házasodni akar, akkor nem akárki lesz a vőlegény. 

Orlando Bloom egykori kedvese ismét menyaszony lett: Miranda Kerrt ugyanis eljegyezte kedvese, a Snapchat alapítója, Evan Spiegel. A férfi 26 éves, azaz 7 évvel fiatalabb a modellnél. Még javában a Stanfordon tanult, amikor kipattant a fejéből a cég ötlete, amivel egy csapásra felküzdötte magát a világ legfiatalabb milliárdosai közé. 

Forrás: AFP

A pár először egy Louis Vuitton vacsorán találkozott 2014-ben, egy évvel később járni kezdtek. Miranda korábban egy ausztrál lapnak mesélt arról, egy évig csak nagyon jó barátok voltak, ezután kezdtek el járni. 6 hónapja voltak együtt, amikor bemutatta a pasit ötéves kisfiának, Flynnek. "Annak idején Orlando (Orlando Bloom, Miranda exe - a szerk) és én megbeszéltük, hogy akkor mutatunk be valakit a fiunknak, ha már legalább fél éve együtt vagyunk vele. Az első találkozásuk óta nagyon jól kijönnek egymással".

Semmi kétségünk afelől, hogy Miranda meseszép menyasszony lesz, de amíg az esküvői ruhára várunk, megmutatjuk a gigantikus méretű gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűt. Wow!

Forrás: instagram/mirandakerr