riói olimpia Rio de Janeiro olimpia 2016 olimpia RioLife2016
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány nap múlva kezdődik az olimpia, sportolóink nagy része már Rióban van – mielőtt pedig elindulnának a tévés közvetítések is, szerzőnk megindokolta: férfiszemmel ő melyik magyar lányok felbukkanását várja majd a legizgatottabban. 

Földházi Zsófia (sportág: öttusa)

Kislánykorában balettozott, és a karcsú alakja a nagy és sokféle fizikai megterheléssel járó öttusa csúcsszintű művelése közben is megmaradt – Földházi Zsófia ráadásul mindezt huncut hullámos fürtökkel, és nem kevésbé huncut barna szemekkel tetézi, olyan helyes arc és kisugárzás kíséretében, amitől egy mozifilmben is elolvadnánk, nemhogy egy olimpiai tévéközvetítésben.

Forrás: Facebook/Földházi Zsófia

Jakabos Zsuzsanna (sportág: úszás)

Fogadjunk, hogy amikor kedves olvasónk elkezdte olvasni ezt a cikket, biztos volt benne, hogy találkozik majd Jakabos Zsuzsanna nevével. A modellszépségű úszónőt már azok is ismerik, akiket vajmi kevéssé foglalkoztat az élsport, tekintve hogy számos magazinban és fotósorozaton találkozhattunk már egyszerre szabályos és különleges vonásaival. Reméljük, Rióban sportsikerek is társulnak majd a szépség mellé.

Forrás: Instagram/zsuzsubell

Kormos Villő (sportág: toronyugrás)

Az, hogy a toronyugrók karcsún ruganyos és áramvonalasan kecses testtel rendelkeznek, nem meglepetés. De hogy mindehhez olyan elbűvölő és jókedvre derítő széles mosoly is társuljon, mint Kormos Villő esetében, az már bizony ritkaság. És akkor még nem is beszéltünk a világító kék szemekről, amelyek mintha csak igazolni akarnák a sportolónő becenevét, azaz a Villanykát.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Gangl Edina (sportág: vízilabda)

Ha ellenfélként a magyar csapat kapujára törnénk, és lövéshez készülődnénk, biztosan elvonná a figyelmünket Gangl Edina ragyogó szépsége – na nem mintha egyébként lenne bármi esélyünk gólt lőni a magyar vízilabda-válogatott kiváló hálóőrének. Pedig egy vízilabdameccsen igazából csak a bájos arcát láthatjuk – és nem, most nem arra gondoltunk, hogy a fürdőruhás alakját takarják el sajnálatosan a hullámok (jó, arra is), hanem hogy a vízilabdasapkában nem is látszik Gangl Edina csodás, hosszú barna haja.

Forrás: Facebook/Edina Gangl water polo

Mohamed Aida (sportág: vívás)

Jó ideje nem hiányozhat Mohamed Aida a legcsinosabb magyar sportolónőkről szóló válogatásokból,

és egyértelműen itt a helye a listánkon kétgyerekes anyukaként, a negyedik X-en túl is.

A szíriai apától és magyar anyától származó Mohamed Aida egyedülálló bravúrral immár a hatodik olimpiáján fog részt venni Rióban, a célja pedig a sok negyedik hely után egy éremszerzés. Drukkolunk, hogy Nagy Tímea után újra egy magyar anyuka nyakába akasszanak olimpiai medált.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Karakas Hedvig (sportág: judo)

A küzdősportokat űző nőket gyakran szokták vádolni azzal, hogy elférfiasodik a külsejük, de ha ránézünk Karakas Hedvigre, akkor az élő cáfolatot láthatjuk: egy igazi bájos, copfos barna szépséget, akit a kék szeme csak még különlegesebbé tesz. Csak azt sajnálhatjuk, hogy a judoruha olyan sokat takar...

Forrás: Facebook/Karakas Hedvig JUDO

Kapás Boglárka (sportág: úszás)

A gyorsúszó Kapás Boglárkára nézve nem tudunk mást mondani, mint hogy mennyire nagyon-nagyon aranyos: törékeny alkatával és helyes vonásaival a kislányos vonzerőt képviseli a listánkon. Na meg a női szépség és okosság együttjárását, hiszen a 23 éves úszónő „civilben" az ELTE pszichológushallgatója.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt
Így kényeztesd a vaginádat - Sztárok fecsegték ki titkaikathttp://www.life.hu/intim/20160731-sztarok-beszeltek-arrol-hogyan-kenyeztetik-a-vaginajukat-olivia-wilde-cameron-diaz-jennifer-love.html5 színésznő őszintén mesélt arról, hogyan kényezteti a punciját. És bármilyen meglepő, most nem a maszturbálásról lesz szó. A női nemi szerv is vágyhat többre! IntimOrigoHatalmas balhé! Élő adásban szakított párjával Tara Reidhttp://www.life.hu/intim/20160731-elo-adasban-szakitott-parjaval-tara-reid-csunyan-osszevesztek.htmlTara Reid már évek óta gondoskodik arról, hogy legyen témája a pletykalapoknak. Hol botrányos partifotóival, hol testsúlyingadozásaival van tele a sajtó. Ilyen azonban még nem volt: élő adásban dobta ki pasiját az Amerikai pite színésznője. Intim--Az élet buja oldala: Sztriptízbárok, ahol valóság és fantázia találkozikhttp://www.life.hu/intim/20160729-az-elet-buja-oldala-sztriptizbarok-ahol-pucer-csajokat-nezegethetsz-a-vilag-korul.htmlSejtelmes fények, gyönyörű lányok, túlfűtött szexualitás. A gentlemen klubok az igényes szórakozást hivatottak szolgálni, de mindannyian tudjuk, mi folyik odabent. A táncosnők érzéki, vetkőzős zenére megszabadulnak ruháiktól, az alkoholmámorban úszó férfiak pedig pénzt dugdosnak a bugyijukba, de ez még nem minden. A kéjéhes vendégek nem csupán asztaltáncot rendelhetnek az italuk mellé, hanem különböző VIP szobák közül is választhatnak, ahol privát környezetben élvezhetik a műsort - és sok minden mást. IntimOrigoOrális szex miatt sajtótájékoztatón kért bocsánatot a pár (18+)http://www.life.hu/intim/20160730-egy-ir-ferfi-es-egy-amerikai-no-koh-phi-phi-szigeten-nem-birt-magaval-es-oralis-szexbe-kezdtek.htmlEgy ír férfi és egy amerikai nő Koh Phi Phi szigetén nem bírt magával, és ittasan estek egymásnak a nyílt utcán. A ténykedésnek azonban nyoma maradt, az egyik szomszéd videóra vetteaz orális szexben elmerülő párt. IntimOrigoA szexhez nem mindig van szükség az intimitásra - Íme, 5 tévhit a párkapcsolatokról! http://www.life.hu/intim/20160730-mit-jelent-az-intimitas-es-hogyan-befolyasolja-a-szexualis-egyuttleteket.htmlAz intimitás témáját már rengetegen boncolgatták, mégis minél többet foglalkozunk ezzel, annál több kérdés merül fel: a szexhez feltétlenül szükséges az intimitás, netán nélküle is működik? Intim--Így nem múlik el a szenvedély a kapcsolatodbólhttp://www.life.hu/intim/20160730-igy-nem-mulik-el-a-szenvedely-a-kapcsolatodbol-es-izzik-a-tuz.htmlSok régóta együtt élő pár tapasztalja meg, hogy idővel kihuny közöttük a régi tűz, és már nem kívánják egymást úgy, mint a kezdetekkor. Szakértők szerint azonban ebbe nem kell beletörődni, van megoldás arra, hogy újra feléledjen az egykori szenvedély.IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.