bűnbocsánat Pilát Gábor bűn bűnbánat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden embernek megvannak a saját bűnei, de ami még rosszabb, hogy sok ember ezeknek a bűnöknek a foglya marad. Olyannyira kitapinthatóvá válik a gyötrelem, mint egy rosszindulatú daganat az ember testén, amelyet mindenhová magával hurcol.

Sokszor ugyan tudat alatt, de ez a börtön és az újabb kudarctól való félelem fog vissza minket attól, hogy cselekedjünk. Mondjuk attól, hogy új feladatba vagy új kapcsolatba kezdjünk.

Sokan ma is félreértik a bűnbánat igazi lényegét. Szomorkodnak elkövetett vétkeik miatt, a bűn következményeinek félelmében külsőleg talán javulást is mutatnak, de belül inkább a szenvedéseiket sajnálják, mint magát a bűnt.

Minden embernek megvannak a saját bűnei, de ami még rosszabb, hogy sok ember ezeknek a bűnöknek a foglya marad Forrás: Shutterstock

A bűnbánat sosem megalázkodást jelent az élettel szemben, éppen ellenkezőleg: felismerést és együttműködést az élettel. Amikor tiszta szívvel, bátran és kegyetlen őszinteséggel nézel az elkövetett tetteidre, de nem hagyod, hogy maguk alá temessenek.

A bűn sosem csökken attól, hogy megtagadod az elfogadását, ha beleragadsz, akkor pedig a figyelmeddel erősíted a szenvedésedet. A szabadságod abban áll, hogy magadhoz ölelheted azt.

Semmissé te sem tudsz tenni történéseket, és az idő kerekét sem fogod tudni visszaforgatni, de abban biztos lehetsz, hogy a valódi bűnbánatért bűnbocsánat jár. Nem feltétlenül másoktól. Magadtól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.