A túl szoros farmer veszélyeztetheti a vaginád egészségét

Forrás: Shutterstock -
nők vulvodynia egészség farmer szoros vagina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Imádják a nők a szűk, alakra simuló farmernadrágokat, ám azzal kevesen vannak tisztában, hogy az intim területek egészségére rossz hatással lehetnek ezek a ruhadarabok. Elősegítik ugyanis a vulvodynia kialakulását. 

A Bostoni Egyetem Orvostudományi karának kutatói arra vonatkozóan végeztek kutatást, hogy a szoros farmer viselése hogyan hat a nők intim területeinek egészségére – írja a The Sun.

Dr. Bernard Harlow, a kutatás vezetője elmondta, hogy igenis van miért aggódni. 434 nőt vizsgáltak meg és arra jutottak, hogy akik hetente négyszer vagy annál többször viseltek szűk farmert, nagyobb eséllyel tapasztalták például a vulvodynia tüneteit. Ez főleg azoknál volt halmozottan igaz, akik borotválják a szemérem körüli területeket.

A szoros farmer nem tesz jót a borotvált bőrnek Forrás: Shutterstock

A vulvodynia a hüvely és annak környékének égő fájdalmát jelenti, de heveny viszketéssel is jár. Ez átlagosan a nők 16 százalékát érinti élete során legaláb egyszer.

Kaethe Butcher német művész pajzán alkotásai: a leszbikus szerelmet is bátran bemutatja (18+)http://www.life.hu/intim/20190510-kathe-butcher-nemet-muvesz-pajzan-alkotasai-a-leszbikus-szerelmet-is-batran-bemutatja.htmlKaethe Butcher német művész tabuk nélkül ábrázolja a meztelen női testeket és a leszbikus szerelmet is. Munkái provokatívak és szenvedélyesek. IntimOrigoSharon Stone mellbimbóit is megmutatta egy magazin borítójánhttp://www.life.hu/intim/20190510-sharon-stone-mellbimboit-is-megmutatta-egy-magazin-boritojan.html61 évesen is elképesztően néz ki Sharon Stone, akit most a portugál Vogue címlapjára fotóztak. Mellbimbóját is megvillantotta, sőt azt is elárulta, hogy pályája elején nem találták elég kívánatosnak. Intim--Női tabuk: amikről nem beszélünk szívesen http://www.life.hu/intim/20190510-noi-intim-tabutemak.htmlSe szeri, se száma azoknak a női dolgoknak, amikről nem beszélünk szívesen. Pedig többnyire hétköznapi dolgok ezek, amelyeken minden nő átesik életében legalább egyszer. Sokan kétes forrásokból tájékozódnak az egyes tünetekről, betegségekről, fertőzésekről, ám az önmagunk által felállított diagnózisok, kezelési gyógymódok sok esetben tévútra visznek bennünket és veszélyesek is lehetnek. Éppen ezért tegyük félre a szégyenérzetünket, a szemérmességünket és beszéljünk őszintén a nőket érintő intim problémákról! IntimOrigoÍme néhány vágykeltő étel, amelyek a legtöbb konyhában megtalálhatók (18+)http://www.life.hu/intim/20190510-ime-nehany-vagykelto-etel-melyek-a-legtobb-konyhaban-megtalalhatok-18.htmlVannak olyan ételek, amelyek nemcsak finomak vagy épp jó hatással vannak az egészségünkre, hanem a szexuális vágyat is fokozzák. Mutatunk néhányat, ami biztos, hogy a te kamrádban is megtalálható. IntimOrigoPilát Gábor: Ez a hittudomány igazi szerelmi paradoxonahttp://www.life.hu/intim/20190508-pilat-gabor-a-hazassagrol.htmlOscar Wilde szerint „A bigámia azt jelenti, hogy eggyel több feleségünk van a kelleténél – a monogámia szintén". Nemcsak a régi korok embereinek, de mai keresztényeknek is fejtörést okoz a házasság helyes értelmezése. IntimOrigoTeszt! Satisfyer Luxury: Megfizethető luxus a szexjátékszerek piacán (18+)http://www.life.hu/intim/20190508-satisfyer-luxury-szexualis-segedeszkoz-teszt.htmlHabár a Satisfyer termékcsalád hírnevét a kirívóan olcsó segédeszközei kapcsán szerezte, mindez nem jelenti azt, hogy ne találnánk a kínálatukban a legmagasabb vásárlói igényeknek is megfelelő termékeket. A legjobb példa erre a Satisfyer Luxury néven piacra lépő, léghullámos csiklóizgató, amelyet rutinos tesztelőpárosunk hölgy tagja, Dóri tett próbára! IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.