Pilát Gábor - Egy Férfi és egy Nő: A bűbájherceg és a királylányok

Forrás: Shutterstock -
Egy férfi és egy nő Pilát Gábor párkapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra a Life.hu-n olvashatjátok Pilát Gábor gondolatait kapcsolatokról, szerelemről, barátságról és persze a szexről is. Most az Egy Férfi és egy Nő című könyvéből olvashattok el egy részletet.

"Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy daliás aranyhajú herceg, akinek nem volt párja hetedhét határban. Nem a jelöltek hiányoztak. Ha akarta volna, biz hozzáment volna akármelyik királykisasszony, de minthogy ezen a világon bárhol máshol is az ellenálláson gyakran kicsorbul a jó szándék pengéje, így hiába biztatta az egész udvartartás a herceget, az csak nem házasodott meg.

Folyton járt-kelt, hétszer is megkerülte a világot. Ahányat látott, annyit szeretett, ezért el is nevezték a népek bűbájhercegnek. Ám ne higgyétek, hogy jókedvéből járt-kelt annyit. Azért nem volt sehol maradása, mert – bár nem kötött kompromisszumot, mint megannyian körülötte – nem találta sehol az igazit.

Így tengette életét, míg meg nem halt. A nemes herceg, aki igazából egy varangyos béka volt, mindenki tudta az igazságot, kivéve az aktuális áldozatai, és a királylányok, akik túl naivak és túl szeretetéhesek voltak ahhoz, hogy tisztán lássanak."

Ahányat látott, annyit szeretett, ezért el is nevezték a népek bűbájhercegnek Forrás: Shutterstock

A mese tanulsága

1. Van, amikor az emberi értelem fagypont alá süllyed, és szinte tehetetlenül engedelmeskedünk a vágyainknak.

2. Az éhség közvetlenül veszélyezteti a túlélésünket. Az éhes ember hamarabb elcsábul egy szénhidrátbombát jelentő csokira, akkor is, ha egészséges életet él és diétázik. Az érzelmi éhség esetében az időzített robbanószerkezet a megkapott figyelem, amit összekeverünk a szeretettel.

3.Amikor az első két pont, azaz a vágy és az érzelmi éhség egyidejűleg van jelen, az végzetes. Ilyenkor ugyanis megfeledkezünk arról, hogy ami kielégülést vagy hasznot hoz, az mindig pillanathoz kötött, ezért a legnagyobb mértékben múlandó. Minden másodperc a féktelen feledés irányába taszítja. Mint az érzelmileg elérhetetlen bűbájherceget és a szeretetéhes királylányokat.

Vannak emberek, aki kikövetelik a szeretetet, de ők nem adnak, számonkérnek, sőt elmenekülnek, ha bármiről számot kell adniuk, békére vágynak, de békétlenül élnek, tiszta ruhába öltöztetik a testüket, de szeméttel etetik a lelküket. És vannak a boldogságra vágyó emberek, akik kiéheztek a szeretetre, vagy kiéheztették őket.

Ha kimerült a boldogságtartályod, sajnos te is lehetsz áldozat. Amikor kívül keresed azt, ami csak belül található meg, mindig csalódott leszel, és egyre nagyobb veszélynek teszed ki magad.

Vannak emberek, aki kikövetelik a szeretetet...És vannak a boldogságra vágyó emberek, akik kiéheztek a szeretetre, vagy kiéheztették őket Forrás: Shutterstock

A veszély pedig nem a boldogtalanság, hanem mindenekelőtt a boldogtalanság gondolata. Ez az első számú láthatatlan fegyvere a parazitának, amellyel a közeledbe férkőzik. Az élősködő neve: "boldogságéhség". A boldogságéhség egy szerzett élethiányos betegség, amikor az ember a saját boldogságát nem a lét kiapadhatatlan forrásából meríti, hanem másoktól reméli.

Ez ugyan még csak egy negatív gondolat, de ha megerősödik, akkor testet ölt, és egyszer csak felbukkan az életedben, mint egy vonzó ember, akibe bele lehet szeretni. Csak és kizárólag az élethiányos szervezetre tud rácsatlakozni, de arra mindig, ugyanis ez neki létkérdés. Nem megélni akarja az életet, hanem eltulajdonítani, éppen ezért, mint minden tolvajnak, neki is van gyenge pontja. Tőled függ a létezése, gazdatest nélkül életképtelen. Így hát beleszerethetsz egy kannibálba, csak ne csodálkozz, ha egy szép napon felfal. Neki ugyanis te vagy a tápláléka.

Véleményem szerint, sem a világ legjobb tematikájával megtartott előadás, sem könyv vagy bármilyen életvezetési, párkapcsolati tanácsadás sem fog átütő és stabil eredményt hozni, ha nincs meg az emberben a változtatás határozott szándéka és a megfelelő gyakorlatba történő átültetés.


Pilát Gábor, a Tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook oldal megalapítója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.