Hugh Hefner özvegye drasztikus elhatározásra jutott: teljesen megváltoztatta külsejét

Crystal Hefner plasztikai beavatkozás Hugh Hefner műmell szilikonmell
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Merész elhatározásra jutott a nyuszis magazin alapítójának özvegye. Nemcsak a szilikont vetette ki a melléből, hanem "minden mű dolgot" eltávolíttatott a testéből.

A 35 éves Crystal Hefner öt éven át volt a Playboy atyjának, Hugh Hefnernek a felesége. Az egykori playmate-et a házasság előtt is sokan ismerték, hiszen gyakran megmutatta kerekded idomait. Crystal azonban komoly elhatározásra jutott és teljesen hátat fordított eddigi életének, a csillogásnak és a pózolásnak.

Az új életét pedig nem tudta volna elkezdeni, ha magán viseli a modellkarrier nyomait. Ezért úgy döntött, hogy minden természetellenes dolgot, beültetett implantátumot kivetet. Ennek esett áldozatául a védjegyévé vált melle is, amelyet a szilikon tett legendássá. Ezzel egyidőben a közösségi oldaláról eltávolított minden fotót a korábbi életéből.

Crystal Hefner Forrás: AFP/Charley Gallay

A törléseknek sokan nem örültek, látványosan csökkeni kezdett Crystal követőinek száma, de őt ez egyáltalán nem zavarja. Most érzi csak igazán jól magát, és már nem akar másoknak megfelelni, csak a saját értékrendje mentén kíván élni – írta meg a Tények.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.