eljegyzés színész Gesztesi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komolyra fordult Gesztesi Károly és kedvese kapcsolata. A színész állítólag romantikus filmbe illő körülmények közepette, vidéken készül gyűrűt húzni szerelme, Molnár Gyöngyi ujjára.

Noha kétszer már volt nős, még nem csömörlött meg a házasság intézményétől Gesztesi Károly. Olyannyira nem, hogy azt beszélik, hamarosan megkéri színésznő kedvese, Molnár Gyöngyi kezét. A színész az év utolsó napjait Tapolcán tölti szerelmével és a gyerekeivel, ahol a Bors információi szerint akár még a nagy esemény is megtörténhet.

tv2
tv2


"Való igaz, hogy elutazunk Tapolcára, és ott töltjük az év utolsó napjait a kedvesemmel, és az összes gyermekem is velem lesz, még a kis Panka is. Bébiszittert is viszünk magunkkal, hiszen a párommal szeretnénk kicsit kettesben maradni. Imádom a gyerekeimet, de azért elkél a segítség. Nagyon várom már a szilveszteri bulit, az Irigy Hónaljmirigy lép majd fel, és amikor pezsgővel koccintunk, igen, még az is előfordulhat, hogy előkerül egy szép gyűrű is... De mindent nem akarok lelőni, úgyis időben kiderül, hogy mit műveltem. Mindenesetre ha a jelenlévők hallanak egy nagy örömteli női sikolyt, akkor tudják, hogy valamit nagyon jól csináltam és örül a kedvesem" - mesélte nevetve Gesztesi, aki nagyon boldog új szerelmével, és minden szabadidejüket együtt töltik. Reméljük, a színész volt felesége, Nikolett is hasonló örömmel fogadja majd Gesztesi legújabb választottját. A színész és egykori asszonya ugyanis jelenleg még mindig egy fedél alatt laknak közös gyermekeikkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.