Kiderült Király L. Norbi botrányos múltja

X-Faktor Király Norbi énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már gyermekként sem volt egyszerű eset az X-Faktor rugólábú énekese - az iskolában igencsak meggyűlt vele a tanárok baja.

Pár napja érdekes dolgokat tudhattunk meg a népszerű énekesről, aki a Déja-vu - Életjáték című előadássorozat vendége volt, melyet a Dumaszínház művészei visznek színpadra. Norbi itt mesélt zűrös éveiről.

fotó: Mudra László
fotó: Mudra László

,,Én voltam a karatetanár az óvodában, a lányokat meg már akkor is berángattam a bokorba. A középiskolában az órákon füstbombákat készítettünk, az osztályterem faláról meg egy helyen lerobbantottuk a vakolatot. A történelemkönyvet csak arra használtuk, hogy a lapjaiba dohányt tekerve cigarettázhassunk a WC-ben. Nem vagyok rá büszke, de hat hónap fegyelmit kaptam, ami alatt, ha bármi rosszat csináltam volna, kirúgnak. Így aztán visszafogtam magam" - vallott a hihetetlen figura.

Történeteivel felcsigázta Nagy Ervin és a többi színész fantáziáját, akik a műsor folyamán szívesen ugratták a sztárjelöltet - és Norbi élvezte is a helyzetet.

,,Jól éreztem magam, rengeteget nevettem. Nagy dolognak érzem, hogy bár ilyen kevés ideje vagyok még a köztudatban, mégis érdemesnek gondoltak rá, hogy meghívjanak. Nem tudtam, mi vár rám, még talkshow-ban sem voltam eddig, arra meg különösen nehéz felkészülni, hogy a színészek mit fognak csinálni. De kellemesen csalódtam" - vallotta a Borsnak a közönség nagy kedvence, aki roppant módon élvezi, hogy ismertté vált.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.