betegség X-Faktor Vastag Csaba rosszullét énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor szépfiúja már a műsor kezdete óta betegeskedik, mivel belsőfülgyulladás miatt folyamatosan szédül. A héten egy komoly gyomormérgezés is ledöntötte a lábáról, és kórházba szállították.

A színpadon mindig kirobbanó formában lévő, jóképű tehetségen a szerda esti klubkoncerten még egyáltalán nem látszott, hogy komoly stressz és betegség viseli meg, de azóta kiderült, hogy még egy ilyen erős macsót is kikészíthet a hirtelen jött felhajtás és a versengés. Vastag Csaba ugyanis a fellépése után elmondta, hogy alig bírt a közönség elé állni, sőt attól rettegett, elájul előadása közben. Kórházba is kellett szállítani, annyira rosszul volt, sem ülni, sem állni nem tudott a fájdalomtól. "Borzalmas volt, minden erőmet összeszedtem a színpadon. Minden másodpercben azt hittem, hogy leesek a színpadról, azt néztem, ki tud majd elkapni. Amikor lejöttem, hideg vizes borogatással vártak, és rögtön bevittek a kórházba. Ott azt mondták, gyomormérgezésem van, állítólag valamilyen ételtől" - mesélte gyengélkedve a Borsnak Csabi, akit szigorú diétára fogtak. "Könnyű ételeket eszem, főként magokat, vizet és teát iszom, de elég nehéz megállni, hogy tartalmasabb ételeket most nem ehetek. Nagyon megnehezítette a dolgomat ez a betegség. Gyenge és fáradt voltam, de már érzem a javulást. Nem örülnék, ha kihatna a teljesítményemre, ezért erőteljesen dolgozok azon, hogy a lehető legjobb formámat hozzam a szombat esti döntőn" - bizakodott az énekes.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KinT5rWa2wDI1lV8



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.