Julia Roberts és Tom Hanks: új szerelem negyven felett

Tom Hanks immár bő három évtizede számít Hollywood és ezáltal a világ filmgyártásának meghatározó figurái közé. A nyolcvanas években komikusként indult, számos vígjátékban játszotta el a kicsit ügyefogyott, de szeretnivaló bohókás srácot. A kilencvenes években bravúros (és nem kis teljesítményeket igénylő) karrierépítéssel átnyergelt a drámai szerepekre, és igazi nagyágyú vált belőle, aki képes volt a szakma és a közönség elismerését egyszerre élvezni.

A csúcsra leginkább a kilencvenes évek közepén-végén ért fel, amikor két egymást követő évben ő vihette haza a legjobb férfi alakításért járó Oscar-díjat (a Philadelphia és a Forrest Gump című filmekért), és még a következő pár évben is komoly esélyes volt rá az Apollo 13-mal és a Ryan közlegény megmentésével. A kétezres években talán már nem tartozik a legfelkapottabb sztárok közé (nyilván korából adódóan sem), ugyanakkor továbbra sem lehet panasza a filmográfiájának alakulására - elég csak A kárhozat útja, a Kapj el, ha tudsz, vagy A Da Vinci-kód című mozikat említeni.

Számos nagynevű pályatársához hasonlóan Tom Hanks is idővel kipróbálta magát a kamera másik oldalán is: néhány tévésorozat és miniszéria epizódjai után 1996-ban debütált első saját mozis rendezésével, a Nyomul a bandával. A zenés retrófilm Hanks gyerekkorának idején, a hatvanas években játszódott, és egy lelkes vidéki zenekar feltörését mutatta be. Tom Hanks rendezése nem váltott ki különösebben nagy visszhangot: se nem bukott meg, se nem aratott kirobbanó sikert, de a film megtalálta a saját közönségét, és elsősorban a szerethetőségét dicsérték a kritikusai.
Ez a fogalom ugyanúgy jellemző Tom Hanks tizenöt évvel későbbi második rendezésére, azaz a most mozikba kerülő Larry Crowne című filmre is.

Egy rendkívül szerethető alkotással van dolgunk, melynek története életigenlő, kedves és melegszívű. Főhőse az ugyanezen tulajdonságokkal rendelkező Larry Crowne (nyilván nem véletlenül pont Tom Hanks alakításában), aki a sztori kezdetén egy áruházban dolgozik saját maga és a vevők legnagyobb megelégedésére. Ám egy nap váratlanul kirúgják a végzettségének hiányára hivatkozva, Larry pedig elhatározza, hogy új kihívás után néz, és beiratkozik egy főiskolára. A suliban nyilván furcsán veszi ki magát egy középkorú, joviális fazon, de a legkülönfélébb, színes egyéniségekből álló diákközösség idővel befogadja őt, sőt szinte megfiatalodik közöttük. A legnagyobb változás mégsem miattuk, hanem a Julia Roberts játszotta retorikatanárnő révén következik be: Larry fülig beleszeret a vonzó, ám a tanításba és a rossz házasságába egyaránt belefáradt, kiábrándultságában az alkoholt sem megvető nőbe. Az életunt tanerő és az életvidám diákja között bonyolult viszony alakul ki, az iskolai közösség teljes erejű szurkolása közepette.

Tom Hanks második rendezése sem fogja megváltani a világot, ugyanakkor egy rossz szavunk nem lehet rá. Érezhető, hogy a forgatókönyvet is (Nia Vardalosszal, a Bazi nagy görög lagzi főszereplő-írójával közösen) jegyző Hanks a saját filmjeiben a neki fontos értékeket és világnézetet sulykolja, ami rendkívül szimpatikus. Teszi mindezt meglehetősen régi vágású stílusban, a manapság megszokottnál jóval lassabb tempóban, és persze főleg a színészi alakításokra építve. A filmje kicsit felületes, vígjátéknak nem kimondottan vicces, drámának nem elég erős, ugyanakkor derűs középutasként vélhetően meg fogja találni a saját közönségét.