Így búcsúzik Harry Potter a filmvászontól

1997-ben adták ki az első Harry Potter-regényt Angliában, amelyet szépen sorban követett a többi is (egészen 2007-ig), majd a világméretű sikert és a könyvek körül kialakuló kultuszt természetesen követte a megfilmesítés. 2001-ben került mozikba az első Harry Potter-film - azaz immár tíz éve. Tíz év telt el úgy, hogy szinte minden évben jött egy új epizód, amelyet várhattak a rajongók, és amire kíváncsiak lehettek a semleges filmnézők is. Harry Potter (azaz J.K. Rowling) gyerekek millióival szerettette meg az olvasást újra, akik aztán hűségesen követték kedvencük kalandjait a filmvásznon is, és csatlakoztak hozzájuk az immár moziverzió nyomán rajongani kezdők. Ez a sok gyerek pedig 1997 óta bizony felnőtt, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a Harry Potter-széria egy generációs élmény, az ezredforduló fiatal generációjának közös könyv- és moziélménye.

A gyerekekkel együtt pedig a filmszéria is felnőtt: játékos ifjúsági kaland-fantasyból egészen komor árnyalatokig jutott el az utolsó részekre, nem nélkülözve a horrorisztikus elemeket sem. Most pedig egy utolsó-utolsó résszel (hisz már az előző Harry Potter-film is az utolsó regényből készült, egyszerre forgatták a mostanival, csupán két részre vágva mutatták be a mozikban) végleg lezárul minden idők egyik legnépszerűbb és kétségkívül legsikeresebb filmsorozata, melynek minden egyes darabja közel 1 milliárd dollár bevételt termelt szerte a világon.

Egy folytatás esetében mindig adja magát az összehasonlítás kényszere a korábbi részekkel, egy befejező rész esetében pedig ez hatványozottan igaz. Sikerül-e illő módón elbúcsúztatni a szériát? Az utolsó rész megkoronázza-e az addigi teljesítményt, vagy csupán korrektül elengedi, netán rossz szájízt hagy maga után? Nos, Harry Potter rajongói megnyugodhatnak: a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. része méltó befejezése a sorozatnak, sőt az egyik legjobban sikerült a filmek közül.

Ebben persze alaposan közrejátszik az is, hogy a történetből adódóan itt találkozunk a legizgalmasabb, legfeszültebb pillanatokkal az egész széria során, itt a legnagyobb a hősöket fenyegető veszély, itt derül fény a legváratlanabb fordulatokra, és még egy olyan hiperlátványos akcióra is sor kerül, mint Roxfort ostroma - amelyet hiperlátványosan vittek vászonra a film alkotói. Segítségükre volt persze ebben a 3D-technika is (ismét csak az idő szava: az első Harry Potter-film idején még senkinek eszébe se jutott 3D-t emlegetni...), ezt a filmezési módszert pedig mintha direkt Harry Potterék kedvéért találták volna ki: tökéletes a repülés élményének, a látványos tájaknak, a varázslat misztikumának megjelenítésére.

A filmkritikák szokásos metódusától eltérően ezúttal nem foglaljuk össze a cselekmény lényegét: aki már látta vagy olvasta az eddigi részeket, az úgyis tudja, hogy honnan veszi fel a film sztorija a fonalat, aki pedig nem, annak úgysem lesz élvezhető önmagában az utolsó rész. De ha akar egy jót szórakozni, pótolja be őket!