Oscar-díjat érhet a fekete-fehér némafilm

Biztosan nem a történetében, noha az is profin felépített és szépen működik a végéig, a megfelelő érzelmi csúcspontokat okosan adagolva. De ez egy olyan sztori, amilyet láthattunk már, klasszikus fekete-fehér filmekben és újabb mozikban is. Egy (időnként szó szerint) lángoló érzelmekkel teli melodráma, melynek főhőse a némafilmsztár George Valentin és a filmiparba vágyó egyszerű, de csinos és táncos lábú lányka, Peppy Miller. A történet kezdetén, első találkozásukkor a férfi van (nagyon) fent, a lány pedig lent, de később épp ellentétes utat járnak be. Valentin élete a hangosfilm megjelenése és a gazdasági világválság miatt alaposan tönkremegy, Peppy viszont az újfajta mozi új sztárja lesz. Bármilyen magasra vagy mélyre is sodorja azonban őket az élet, valahogy sohasem tudják kiverni a fejükből egymást.

Ez az idézőjel pedig jótékonyan hat az említett lángoló érzelmekkel kapcsolatban is: egyszerre lehet rajtuk elérzékenyülni, mert annyira azért hatásosan jelennek meg, ugyanakkor nem is kell őket teljesen komolyan venni, hiszen egyszerre vagyunk kívül és belül a történetben. Így ez a szerelemről, sorsról, öregedésről, halálról szóló történet ellenpontozódik formai játékokkal és könnyed hangvétellel, a furcsa összetevők pedig nem kioltják, hanem erősítik egymást.