Rózsaszín Bőrönd Expedíció: kürtőskalácsot találtam Japánban, és ráadásnak egy vonzó férfit...

Nem hiszek a szememnek! Jól látok? Egy cuki édességbolt kirakatát nézem, az ablakra rózsaszín cseresznyevirágok vannak pingálva, és a kínálatban ott olvasható zárójelben, hogy Hungarian Kurtoskalacs. Miiii? Megdobban a szívem. Obuchi, can we please go in here? - mondom a kis félős japánnak elképesztő büszkeséggel.

Fura dolgok vannak itt benn. Egy csomó barna babból készült kaja, azoknak viszont jellegzetesen émelyítő az illata. A babból állatkákat formáltak, és abból egy teljes állatkertet alakítottak ki. Aztán különböző zselék szezámmaggal meg zöld teával. Vannak még rizskrackerek, amiket meg halas ízesítéssel adnak vagy algával. Minden olyan, mint egy cuki kis babaházban. Viszont babaillat helyett erős tengerszag, zöld tea és cukorillat terjeng. Egy nagy tálban kóstolók. Végigkóstolom az összeset, ma nem ettem még semmit. A fekete szezám szenzációs, mézzel van valahogy összeragasztva, a grillázsra hasonlít leginkább.

De hol a kürtőskalács? A rizskracker nem ízlik, de itt mindenki azt eszi. Olyan lehet, mint nálunk a túró rudi. Azt sem nagyon értik a külföldiek, miért szeretjük annyira. Olyan színesek itt az édességek, mint egy tavaszi réten a virágok. Nahát, én nem tudok királykék dolgokat enni. ANNYIRA ARTIFICAL! Pedig tök természetes alapanyagokból készítik ezeket, csak nekem furcsa. Na de hol a kürtőskalács?? Keresgélek a boltban, ámuldozom ráérősen, a nagy dobás még hátravan. Igen, igen, én az Óperencián túlról jöttem, onnan, ahol a kürtőskalács terem. Derüljön már ki végre, a mindenségét!

- I am from Hungary - mondom az eladónőnek, és szélesen vigyorgok.
- AAAAAAAAA - csodálkozik.
- I am from Hun-ga-ry - ismétlem.
- AAAAAA, sumimasen - mondja a csaj.
Szerencsére nem ájul el. Csak a határán van.

- Akkor most rögtön adok neked egy kalácsot - mondja.
Nagyon kedves gesztus ettől a csoszogós, X-lábú kiscsajtól.
- Ó, ezt nem fogadhatom el. Na jó, köszönöm.
De meg kell mondanom, hogy olyan-e, mint otthon. Hohó. Egy nagy kóstolás előtt állok tehát, és nagy a tét!

Mindenki körbeáll és ünnepel. Ujjal mutogatnak rám: "Ő az, aki Kürtőskalácsból jött".
- I tell my boss to come - mondja az eladónő.
És ha hiszitek, ha nem - ekkor megjelenik egy 185 centiméteres gyönyörű pasas, ébenfekete haja csillog, kedves mosoly, gyönyörű szemek. Tiszta Keanu Reeves az ember, komolyan mondom! Zavarban vagyok, rajta felejtem a szemem. Fordultamban két polcnyi babelefántot leverek a táskámmal. Akkor odalép hozzám ez a szerecsen isten és azt mondja:
- No problem, please...
Áh, a fenét, képzeljétek, tökéletes magyarsággal azt mondja:
- Semmi baj, hölgyem, ez mással is előfordul.
Hát persze, hogy előfordul, gondolom, van épp elég vágyakozó magányos nő rajtam kívül is Tokióban, akinek az orra előtt huzigálja csábító mézes kalácskáját.

Teljesen elakad a szavam. Erőt veszek magamon. Annyira vörös a fejem, hogy szinte lángol. Próbálom takargatni a hajammal, de nem sikerül. Esküszöm, amint lehetőségem lesz rá, veszek egy köteg hajat és felrakatom. Már csak ezért is. Alig tudok megszólalni. Bezzeg ilyenkor elhagy a jó kis beszélőkém.
- ÁÁÁ, jó napot. Ön tud magyarul?
Erre a szemembe néz, amitől majdnem elájulok.
- Igen, 10 évig Magyarországon éltem. A feleségem magyar. Volt.
Ezt a voltot egy kicsit később teszi hozzá. Hú, akkor hogy is van ez? Elvált? Vagy micsoda? De mi vagyok én? Valami nyelvész, hogy elemzem itt a szövegét. Aztán hirtelen eszembe jut, hogy én tök szerelmes vagyok Mr. Darcyba.

- És ön? - kérdezi.
- Én? Én? Ja, hogy én? Én most éppen szedem össze a kis elefántokat, aztán megyek a halpiacra, amúgy pár hónapig itt vagyok.
Hüvös tekintetet érzek jobbról, a csoszogós japán alkalmazott féltékenyen néz rám. Nah, ez is tuti bele van habarodva rendesen. És végre érzem, hogy kezd kihűlni a fejem. Tehát azt is mondhatom, hogy higgadtan folytatódik a beszélgetésünk. Elmondja, hogy ő hozta a gépet, és óriási sikere van a kürtőskalácsnak. Nagyon udvarias férfi és nyugodt. De szeretem ezt a típust! Segít felszedegetni a kis elefántokat. A közös munka közben összefejelünk. Au! Aztán megfogja a kezem. Elnézést, kisasszony - mondja. Az érintésétől gyakorlatilag elájulok. Finom, száraz, meleg a keze. Az olvadás szélén állok.

- Kérem, jöjjön be máskor is, ha erre jár.
- Köszönöm, köszönöm. Ja, és jobb a kalácsa, mint az otthoninak.
Na, ezt lehet, nem kellett volna mondanom. Olyan idétlennek érzem most magam. Kapok tőle egy névjegykártyát, én is odaadom a magamét. Szinte kiszaladok a boltból. Szédülök. Mintha átment volna rajtam egy komplett cunami. A boltban meleg volt. Itt kinn hideg. Kabát van rajtam. Érzem, hogy izzadságpatakok indulnak el a mellem között. Szorongatom a névjegykártyát. De hát miért vagyok ilyen instabil? Meglátok egy jó pasit, és kész vagyok. Úgy szeretném, ha lenne tartásom. Ha nem jönnék zavarba. Ha olyan lennék, mint a hűtőszekrény. A kezemben a finom, friss kürtőskalács. Esküszöm, egy falat nem megy le most a torkomon.