Rózsaszín Bőrönd Expedíció: Néha a lányok is vadul szeretnék

Imádom azt az érzést, amikor ennyire tiszta vagyok és illatos. A vacsi után leugrottam fél órára az onsenbe. Most itt vagyok a szobánkban, amelyet teljesen beborítanak a gyertyák. Kenuuuum! Drága férfim! Nem látlak. Hol vagy?

Meleg van. Égető forróság! Ledobom a fürdőköpenyt és meztelenül követem a gyertyák vonalát. Szétfeszít a vágy. Zihálva veszem a levegőt. Alig várom, hogy hozzám érjen. A gyertyák a tatamiig vezetnek. Természetesen. A tatamin rózsaszirmok, mellette gőzölgő gyömbértea. Afrodiziákum. Vajon mit akar ez a pasi?

Nekem van egy-két ötletem. Neki meg stílusa. Végre! A hátamon érzem a kezét. Mögém lép, belebújik a nyakamba. Imádom a puha bőrét. Végigsimítja az egész testem, nem hagy ki egyetlen zugot sem. Egészen a bokámig. Aztán elindul felfelé lassan. Végigcsókol.
- Puha vagy, cica - suttogja.

Lefektet az ágyra. Megcsókol. Én meg hevesen visszacsókolom. Leállít. De miért? Én most arra vágyom, hogy mint egy vadállat, leteperjen. Masszíroz. Csókol elöl, hátul. Szép lassan.
- Passion, könyörgöm, passion! Tépj szét!
Megcsikizem. Játszani szeretnék. De nem száll be. Lenyugtat.
- Olivia, kérlek, hadd kényeztesselek.

Szerintem fel kell adnom ezt a vadmacska imidzset. Nem partner rá. Na jól van, nem bánom, belenyugszom. Andrew-ra gondolok, ahogy fogta a nyakam, ahogy harapott. OLIVIA, MEG VAGY TE ŐRÜLVE? Miért gondolsz most Andrew-ra? Szégyellem magam. Ettől aztán elvesztem a fonalat, kijövök a játékból.
- Mi a baj, szerelmem? - kérdezi Kenu.
- Á, semmi, semmi.
- Nem jól csinálom? Nem esik jól?
- Dehogynem, drága, nagyon jól csinálod. Csak én vagyok kissé fáradt - hazudok.
- Oké - és megpuszilja a homlokom. - Aludjunk inkább? - kérdezi.

Látom a szemén, hogy nagyon rosszulesik neki. Átölelem. Megcsókolom. Újra elkezdünk csókolózni. Simogatom. Nagyon kíván, érzem rajta. Ettől azért én is beindulok. Lekerül róla is a ruha. Misszionárius póz, ez a kedvence. Én is szeretem. Bár nekem felül mindig jobb. Akkor jobban tudom irányítani az eseményeket. Micsoda "controll freak" vagyok.
- Olivia, szeretlek - mondja.

A szemembe néz, miközben szeretkezünk. Nem tudok válaszolni. Nagyon jó vele, tényleg, de megint bekattan, hogy miért nem tudom átadni magam neki teljesen. Nem veszi észre. Teljesen felhevül, együtt mozgunk, aztán vége. Nála. Én meg tettetem. Tudom, hogy nem szabadna, de mindig a gondolatok állítják meg a dolgok folyását.

Ölel magához, csókol, szeret. Ilyen férfit akartam. Most a karjaiban tart. Engem a sírás kerülget. Kicsordul a könnyem. Nem tudom, miért. Szeretkezés után sírnom kell, aztán hamar elmúlik. Nem is veszi észre. Két perc és alszik. Én meg fekszem a sötétben még vagy egy órát, mintha egérfogóban lennék. Nem kényelmes, de nem merek megmozdulni, mert akkor felébred.

Valami mégsem frankó. Megfulladok. Nem bírom tovább. Leveszem magamról a kezét. Így nem tudok aludni. Kimegyek. Leöblítem magam hideg vízzel, mert tiszta izzadt vagyok. Rajtam van az illata, azt nagyon szeretem. Csak közben úgy érzem, megfulladok. Aztán visszafekszem a tatami másik végébe. Próbálok húzódni, mert kell nekem a hely, kell a tér. Magához húz. Ok. Akkor így alszunk. Végre elalszom.

És persze egész éjjel utazom. Pár lekésett csatlakozás, a rózsaszín bőrönd, biztonsági öv, reptér, tranzit, kisbusz, nagybusz. Aztán repülök. Levágom a kanyargós utat. Látom magam alatt, de én csak szállok felette. A franciák azt mondják, elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit. Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni. És valahányszor repülőre vagy vonatra szállok, akkor érzem csak, hogy valójában élek.