Jantner Emese: „Nem akartam azt érezni, hogy a baba miatt lemaradok valamiről”

Még interjú közben is úgy vibrál, akár a színpadon, tánc közben szokott. Minden gesztusával olyan elemi erőt sugároz, ami egy álmos délutánon is betölti a teret, és nem enged el. Elég néhány pillanat, és világossá válik, hogy Frenák Pál, a számos hazai és nemzetközi díjjal elismert koreográfus-társulatvezető miért rá osztotta ikonikus nőalakjainak megformálását a színpadon.

Emese lassan húsz éve Magyarország egyik legismertebb kortárstánc társulatának az oszlopos tagja, és most, közel negyvenévesen anyai örömök elé néz. A babával addig várt, amíg nem érezte, hogy mindent megélt volna már a színpadon, amit szeretett volna. Ennek ellenére mégis sok időbe telt, mire felkészítette magát arra, hogy egy időre el kell köszönnie a tánctól, hogy át kell adnia szerepeit a Frenák Pál Társulatnál, az InTimE és a Tricks&Tracks 2 című darabokban. Emese lehengerlő őszinteséggel mesélt a kettősségről, amit mostanában él meg: a kislánya érkezése miatt érzett örömről és a testén végbement változások miatti elégedetlenségről. De azt is elárulta, milyen érzés a színpad nélküli lét, és hogy mit tanult magáról a tánc által.

A szerepeidben mindig erős, ízig-vérig nőket alakítottál, olyanokat, akik elsöprő kisugárzással rendelkeznek és tisztában vannak a vonzerejükkel. A nőiességről, a finomságról a nagymamádtól tanultál, aki revü- és steptáncos volt?

Igen! De kezdetben inkább ösztönösen, mint tudatosan éltem ezekkel a dolgokkal.

akkor kezdtem el igazán használni a színpadon is. A Palival (Frenák Pál táncművész, koreográfus – a szerk.) való munka rengeteget segített ebben: a rám osztott szerepek által ő világított rá először, hogy szép nő vagyok, olyan, aki nem csak dögös, hanem törékeny is tud lenni a színpadon. Ő volt az első, aki globálisan tekintett rám: a technikai tudásomat és a személyiségemet figyelembe véve kaptam tőle szerepeket.

Korábban is nyilatkoztad, hogy Frenákkal dolgozni olyan, mintha egy folyamatos pszichoanalízisen vennél részt. A közös munkátok alatt mi volt a legnagyobb felismerés magaddal kapcsolatban?

Öthónapos terhes vagy, hiányzik a színpad?

Most már nem, mert tavaly május óta nem volt már előadásom. A Tricks&Tracks 2-ben még felléptem, és utána jött volna az új bemutató, a Birdie, amiben már úgy beszéltük meg Palival, hogy nem dolgozom. Utána elmentem egy irodába klaviatúrát pötyögtetni: egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél lettem személyi asszisztens, mert amellett, hogy a táncstúdiómban tanítottam, kellett valami, amivel pénzt kereshetek és időt tölthetek. Persze nem szakadt meg a kapcsolat az együttessel, most pedig a szerepeim átadása miatt fontos, hogy ott legyek velük.

Azt hittem, hogy az előbbit lesz nehezebb átadnom, hiszen tényleg az volt az első olyan meghatározó darab, amely során rengeteget tanultam magamról és az egész frenáki mozgásnyelvről. De valamiért nem így lett, az InTimE-ot sokkal nehezebb volt elengednem, hiszen azt felnőtt fejjel, érett táncosként csináltam, tudatosan tettem bele magamból érzéseket, mozdulatokat. Viszont örülök, hogy ezt a szerepet pont Marie Julie Debeaulieu-nek tudom adni, benne ugyanis megvan a karakter ábrázolásához szükséges érettség.

Lelkiekben mennyire készültél rá, hogy a terhesség miatt abba kell hagynod a táncot – legalábbis egy időre?

Az ugyanakkor sokat segít, hogy tudom, a társulatban visszavárnak, februártól talán már újra színpadra fogok állni. Mert, ha Frenák valakihez ragaszkodik, akkor nem nagyon engedi el. A társulatunk olyan, mint egy család, nagyon nehéz elszakadni tőle, pedig tényleg vannak olyan pillanatok, amikor az ember legszívesebben elmenekülne – mert pont az elvárt őszinteség, a magunkkal való szükségszerű szembenézés miatt azért nem könnyű Palival dolgozni. És azt se felejtsük el, hogy itthon borzasztóan nehéz kortárs táncművészként, egyre kevesebb a pénz, csökkennek a területen a támogatások, független társulatként saját próbatermünk sincs, holott a Frenák Pál Társulatról beszélünk, amelynek külföldön is komoly reputációja van és megkerülhetetlen a szakmában.

Idén leszel negyvenéves. Tudatos döntés volt a késői gyerekvállalás?

Táncosként erősen dolgozott bennem a szakmai ego: korábban azt a döntést hoztam meg, hogy csak akkor szeretnék szülni, amikor már úgy érzem, mindent elértem, amit szerettem volna. Voltam annyira önző, hogy magamat szerettem volna először kiteljesíteni. Nem akartam megtörni a pályafutásomat, nem akartam, hogy később hiányérzetem legyen. Addig szerintem nem is érdemes egy művésznek gyereket vállalnia, amíg nem érzi, hogy emberileg készen áll és szakmailag is mindent kitolt a csövön.

Persze egy idő után a biológiai órám is ketyegett már, így a leendő kislányom apjával, Zolival (Feicht Zoltán táncművész, aki a Frenák Pál Társulat előadásaiban is rendszeresen szerepel – a szerk.) megbeszéltük tavaly nyáron, hogy nem várunk tovább. Két-három terhességi tesztet csináltam meg úgy, hogy nem történt semmi, kicsit kezdtem is elkeseredni, pedig akkor még csak néhány hónapja próbálkoztunk. Aztán októberben kimaradt a menstruációm, ami addig sosem fordult elő, és akkor már reménykedtem. Izgatottan vártam, hogy mikor vehetem már meg a terhességi tesztet, ami ezúttal pozitív lett. Később pedig kiderült, hogy kislányunk lesz, így tényleg elmondhatom, hogy minden vágyam teljesült.

Hogy viseled a terhességet: leginkább azt, hogy a tested – ami korábban a „munkaeszközöd" volt – teljesen megváltozott?

Nagyon nehezen! Az első trimeszter borzasztó volt, mert sárgatest-hormont kellett szednem, mivel nem volt elég a szervezetemben – valószínűleg a koromból kifolyólag. Az orvosom eltiltott a tánctól, a tréningezéstől, az óraadástól, egyáltalán a mozgástól. A gyógyszertől pedig minden nap rosszul voltam, és

Hirtelen kerekebb lettem és idő előtt elkezdett vizesedni a lábam is. Ugyanakkor nemcsak a testi változásokkal szembesültem, hanem hirtelen a korommal is. Annak ellenére, hogy szerencsére a genetikai vizsgálatok azt mutatták, hogy a kislányom egészséges, a nőgyógyásznál az arcomba vágták, hogy negyvenéves vagyok, és lehet, hogy táncosként még van bennem energia, de nőként, ebben a korban már mindenre figyelni és vigyázni kell, ha babát vár valaki.

Ez sokkolt?

Hihetetlenül! Ahogy ugye az is, hogy kerekebb vagyok.

ugyanakkor meg tudom, hogy ezeket a gondolatokat el kell engednem és igyekeznem kell jól és teljességében megélni a terhességemet, és nem azzal foglalkozni, mi volt előtte. De őszintén, ez nagyon nehéz! Amikor édesanyámmal először mentünk el egy kismama boltba terhes gatyát meg melltartót venni, konkrétan elsírtam magam a próbafülkében. Hiszen én lényegében a testemből éltem, azt használtam a színpadon, most pedig rá sem ismerek.

Gondolkodtál már azon, hogy majd a gyermekedből is táncost nevelsz?

Benne van a pakliban, hiszen a párommal mindketten táncosok vagyunk: Zoli eredetileg a klasszikus szférából jön, az Operaházból, én pedig mindig is a kortárs tánc területén dolgoztam. De ha nagyon reálisan nézem a dolgot, akkor azt mondanám, hogy remélem, valami jobban jövedelmező, kiegyensúlyozottabb szakmát választ (nevet)! Ugyanakkor, annyi már most biztos, hogy igazi Frenák-gyerek lesz!