Nyílt levelet írtak a pécsi ápolónők

A levelet változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Uraim! Ott fent!

Önök nem tudják, hogy milyen az otthonában három napja (esetleg istállóban, trágyadombon) eszméletlenül fekvő beteg testnyílásaiból kimosni, kitisztítani a férgeket, kukacokat.
Önök nem tudják, hogy milyen a tetvektől hemzsegő hajat levágni, rendbe rakni.
Önök nem tudják, hogy milyen a magatehetetlenül, a saját testváladékaiban fekvő betegeket ápolni.
Önök nem tudják, hogy milyen nap mint nap emberek szenvedését, haláltusáját végignézni, velük együtt várni a megváltó halált.
Önök nem tudják, hogy milyen nap mint nap osztozni a hozzátartozó gyászában, velük könnyezni.
Önök nem tudják, hogy milyen köszönöm helyett mellbe rúgást, k.... anyádat kapni.
Önök nem tudják, hogy milyen úgy várni minden hónapban a fizetést, hogy tudom, miután minden szükségeset kifizetek belőle, marad 50 000 forintom a megélhetésre.
Önök nem tudják, hogy milyen az ágy mellett zokogva, tehetetlenül nézni az agyhalott, fiatal anya hasában az életéért küzdő gyermeket, amíg a legalább Őt megmentő team megérkezik.
Önök nem tudják, hogy milyen, amikor az álmok örökre csak álmok maradnak, amikor a vágyak örökre csak vágyak maradnak.
Ez nem düh, mérhetetlen csalódottság, kiábrándultság, elkeseredettség, megalázottság, fáradtság.

Tisztelt Uraim! Önök nem tudják!
Akarják tudni egyáltalán? ???????

Üdvözlettel:
egy Ápoló, a kevés közül – András Szilasi, Szőke Vera, Bea Schmidt, Judit Bitter, Deák Erika, Melinda Csepregi, Anna Anikó Medgyesi, Bianka Molnár, Beatrix Borbély, Soós Andrea, Both Marianna, Kelemen Bernadett, Magdolna Németh, Soltész cuci, Hengl-Varga Anett, Zita Nieszné Gyányi, Aschermanné M. Krisztina és Timea Horváth társaságában.