Molnár Andi luxus Olaszország Dukai Regina Ozora Fesztivál Amerika Varga Viktor nyaralás2016 nyaralás Gianni Törökország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Varga Viktor extrém fesztiválon lazított, Molnár Andi a világ másik felén kalandozott, Dukai Regina az ötcsillagos luxust választotta, Gianni Olaszországban romantikázott.

Molnár Andi a tengerentúlra utazott, Mexikó és Amerika csodás tájain barangolt. A gyönyörű táncosnő a híres Venice Beachen kerékpárral közlekedett, majd a Grand Canyon lenyűgöző tájait is megcsodálta. Sőt ellátogatott egy szívének kedves helyszínre: „11 év után visszalátogatni első munkahelyemre, mutatja, hogy itt nem változik semmi. A Lake avenue-n pedig még mindig az őzek üdvözölnek. A mesevilág megmaradt” – lelkendezett Andi, aki legutóbb New York jellegzetes épülete, az Empire State Building alatt pózolt.

Forrás: Facebook/Andrea Molnar official

„Tipikus autós körutat terveztünk párommal,

amit a rokonok látogatásával is egybekötöttünk, ez azért is volt nagyszerű, mert rajtuk keresztül bepillantást nyerhettünk a helyi szokásokba. Természetesen Las Vegast sem hagytuk ki, még ha nyerni nem is volt szerencsénk, boldogan töltöttünk ott három napot. Igazi felfedezőúton voltunk, útikönyvvel vágtunk neki Mexikónak és Amerikának, és nem csak a szokványos turistahelyeket kerestük fel” – mondta a Life.hu-nak Andi.

Dukai Regina pazar helyen pihent, és igazi fényűzésben volt része.

A modell Törökországban nyaralt, ahol egy luxuslakosztályban látták vendégül.

Regi csodás képeket osztott meg a hotelről, ahol bárki szívesen eltöltene jó pár napot, hiszen minden zegzuga a luxusról árulkodik.

Forrás: Facebook/Dukai Regina

Gianni úgy tűnik, nem tud elszakadni Olaszországtól, és idén is szülőhazájába vitte kedvesét, Debreczeni Zitát, ahol

romantikától túlfűtött fotókat készítettek.

Forrás: Instagram/gianniannoni

Varga Viktor párjával, Cinthya Dictatorral az Ozora Fesztiválon eresztette ki a gőzt, és állítja, ennél különlegesebb élményben máshol nem lehetett volna részük.

„Szeretem az Ozora Fesztivált, mert ez egy csillagközi találkozó.

Olyan, mintha az emberek másik bolygókról jönnének.

A fesztiválozók itt teljesen szabadjára engedik a gondolataikat. Létrejön egy teljesen új világ, csodálatos hely. Más fesztiválokra nem járok, a Szigeten sem bírom sokáig, az őrjöngés és a tömeg nekem nem való. Ozorán mindenki a barátunk, sok a külföldi, és mindenki mosolyog. Mindenki pozitívan reagál a másikra, akire rámosolyogsz, visszamosolyog” – áradozott Viktor, aki szerelmével, Cinthyával öt napot töltött a különleges fesztiválon, és az sem zavarta őket, hogy nomád életérzésben volt részük.

Forrás: Facebook/Varga Viktor

„Vittünk sátrat, de alig aludtunk benne. Volt nálunk két pokróc, és

ahol ért az este, ott aludtunk,

lehetett ez a buli közepe vagy egy tisztás a csillagos ég alatt. Az utazásaim során szeretem a szabad életérzést” – mondta az énekes, aki pár napot még eltöltött a Balatonon, de ősztől a munkára, az új lemezére koncentrál, és majd talán télen utazik el Peruba vagy Vietnamba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.