Sztárban sztár Majka verseny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majkát a Life.hu riportere, Domszky László kérdezte a Sztárban szár alakulásáról. A műsorvezető őszintén válaszolt, még a kezén keletkezett sebekről is szívesen mesélt.

Majka azt gondolja, „papírforma szerint" alakult a verseny eredménye. Szerinte a 4 döntőbe jutó játékos lefedte az élmezőnyt, ők voltak a legtehetségesebbek. Azt azonban sajnálja, hogy Mészáros Árpád Zsolt olyan hamar kiesett.

Néhányan nehezményezték a verseny során, hogy a zsűri olykor keményen bírálta a produkciókat. Majka úgy gondolja, hogy a véleményalkotóknak

nem feladata, hogy mindenki kedvében járjanak.

Sztárban sztár, Majka Forrás: TV2

Az a fontos, hogy kiemeljék a pozitív és negatív pillanatait egy-egy számnak. Szerinte a zsűrinek is köszönhető, hogy a versenyzők egyre jobbak lettek, melynek végeredményeképp a műsor

kimagasló nézettségnek örvendett.

Ettől függetlenül persze sosem volt céljuk, hogy bárkit is megbántsanak.

"Mi vagyunk a legjobban összekovácsolódott zsűri, akik pontosan ennek a műsornak egy olyan szerves részét képezik, ami miatt ilyen sikeres tud lenni. Ezt mindenféle nagyképűség nélkül mondhatom." - nyilatkozta Majka.

A rapper kézfeje sem maradhatott szó nélkül, hiszen elég látványos sebek vannak rajta. A műsorvezető bevallotta, hogy

nem vitt magával a box edzésre sem bandázst, sem kesztyűt, ennek köszönheti a sérüléseit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.