Prostitúcióra köteleztek egy 15 éves lányt Budapesten

Forrás: AFP/Martin Oeser -
prostitúció tini bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két budapesti felnőtt vett rá egy 15 éves tinit, hogy pénzért árulja a testét. Az ügy kitudódott, az elkövetők ellen vádat emeltek.

A 28 éves F. Dóra és társa, a 39 éves H. Zoltán az általuk bérelt józsefvárosi albérletben dolgoztattak egy 15 éves tinilányt. Feladata nem volt más, mint anyagi ellenszolgáltatásért cserébe szexuális örömök nyújtása a betérő vendégek számára.

Nem ússza meg a két elkövető, akik prostitúcióra bírtak rá egy 15 éves tinit
Képünk illusztráció Forrás: AFP/Martin Oeser

A fiatal lányt 2014 november vége és 2014. decemer 14- e között kényszertítették prostitúcióra. A női tettes feladata volt az internetes hirdetések kezelése, az aktuális tarifák megállapítása, illetve az ügyfelekkel való kapcsolattartás, társa pedig szintén részesült a bevételből - írta meg a Police.hu

Súlyosbító tényező, hogy az elkövetés pillanatában mindkét tettes tisztában volt azzal, hogy a lány még fiatalkorú.

Végül a fiatal lány barátai szúrták ki, hogy a tini rossz társaságba keveredett, ezért értesítették a édesanyját, aki feljelentést tett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.