Oszter Sándor újra bíróság elé áll a befolyással üzérkedés miatt

Forrás: Youtube -
üzérkedés befolyás bíróság Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újra bíróság elé kell állnia Oszter Sándornak a befolyással üzérkedés ügyében. Ugyan tavaly júniusban felmentő ítéletet kapott, de hamarosan másodfokon folytatódhat a tárgyalás.

Oszter Sándort felmentették tavaly júniusban a befolyással üzérkedés ügyében, de a hírek szerint másodfokon folytatódik a tárgyalás, így a színész nem nyugodhat meg.

Oszter Sándor újra bíróság elé áll Forrás: Youtube

Januárban derült ki számunkra is, hogy Debrecenben folytatódik az ügy, oda kell majd lejárnunk.

Blikknek

Ha ez még nem lenne elég, Oszter Sándornak egy másik tárgyalásra is koncentrálnia kell, amelyet a diósjenői birtokán létrehozott mesterséges tó miatt indítottak. A tó nagy felháborodást keltett nemcsak a helyiek körében, de problémát jelentett a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Vízügyi és Vízvédelmi Hatóságának is. "

Az ügy bonyolult, ám mivel álláspontunk szerint a hatóság határozata szakszerűtlen, ezért azt hatályon kívül kell helyezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.