Állítólag ismerhette gyilkosát a magyar nő, akinek testét egy londoni fagyasztóban találták meg

Forrás: Shutterstock -
fagyasztó magyar hulla London
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy magyar nő és egy másik áldozat holttestét találták meg egy londoni fagyasztóban: a rendőrség egyelőre nem tudja a haláluk okát, de az idejét sem. Állítólag a magyar nő ismerhette a gyilkosát. 

Londonban egy fagyasztóban bukkantak egy magyar nő és egy másik áldozat holttestére. A 34 esztendős Sz. H. több éve élt az Egyesült Királyságban, habár állandó bejelentett lakcíme nem volt. Úgy tudják, hogy Sz. H. utoljára 2016 nyarán adott hírt magáról, amikor egy magyarországi ismerősével beszélt telefonon.

A magyar nő ismerhette gyilkosát – Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A legfrissebb hírek szerint a másik áldozat, Mihrican Mustafa volt párját gyanúsítják a gyilkossággal, és a magyar nő is ismerhette a férfit. Az 50 éves Ted közel lakott ahhoz a házhoz, amelyben a hullákat találták, de az ingatlan tulajdonosa ellen is indult eljárás. Egyelőre azonban a rendőrség sötétben tapogatózik: nem tudják a nők halálának időpontját és pontos okát sem, valamint az is kérdéses, hogy volt-e kapcsolat a két férfi között.

Az eltelt idő miatt az ügy sokkal bonyolultabb, mint általában,

Bors

A magyar nőnek két kisgyermeke van Magyarországon, állítólag velük már közölték a tragikus híreket. A gyanúsított szabadlábon van, ez felháborította a nő barátait. „Felháborító, hogy szabadon mászkálhat. Azt sem tudjuk, hogy mi köze volt Heni halálához, és csak úgy elengedték” – mondta a nő egyik ismerőse.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.