Szigorodnak a szabályok: leszállíthatják az arcmaszk nélkül utazókat a BKK járatairól

Forrás: Shutterstock -
BKK szabály arcmaszk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas jelentősége van annak, hogy betartsuk a megmaradt intézkedéseket, például a szájmaszk használatát. Aki nem tesz eleget a szabályoknak, az kizárható a közösségi közlekedési szolgáltatásból.

Ugyan Magyarországon alacsonyabb a fertőzésszám, ez nem jelenti azt, hogy a megmaradt intézkedéseket nem kell betartani. A környező országokban növekvő betegszám indokolja, hogy mi is megtegyünk mindent a vírus terjedésének megakadályozása érdekében. A maszki viselése is ilyen, és továbbra is kötelező a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön, de a BKK nem reprezentatív felmérése szerint egyre kevesebben takarják el az arcukat.

A maszk viselése továbbra is kötelező Forrás: Shutterstock

"

nem az állunkon, a nyakunkon, vagy a fülünkön lógva, hanem úgy, hogy a lehető legjobban eltakarja a szájunkat és az orrunkat is,

Aki a kötelezettséget ezek után is figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az utazási feltételek szerint akár ki is zárható a közösségi közlekedési szolgáltatásból.

közleményükben

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.