Veszély leselkedik az utakon az autósokra augusztus végétől

Forrás: Thinkstock -
veszély gímszarvas autós szarvasbőgés szarvas autóvezetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Augusztus végétől október közepéig, a szarvasbőgés időszakában az országutakon, különösen az erdős, ligetes szakaszokon fokozottan számítani kell a gímszarvasok megjelenésére, melyre rendszerint vadveszélyt jelző tábla is figyelmeztet - hívta fel a figyelmet szerdán az Agrárminisztérium.

A közlemény szerint a szarvasbőgés a természetföldrajzi jellemzőktől, az ökológiai adottságoktól és az időjárástól függően először az ország déli és nyugati részein kezdődik, először Baranya, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva általában a zempléni tájegység gímszarvasai zárják a sort. A bőgési időszakban a szarvasok izgatottabbak, jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen kiszaladhatnak a közútra.

A szarvasbőgés során a szarvasok élénkebben viselkednek és egész nap mozgásban lehetnek. Forrás: TM/123rf.com

Közölték, hogy a vadgázolások elkerülése érdekében szürkülettől, illetve az erdős környezetben vezető utakon egyéb időben is mérsékeljék a sebességet, így csökken a féktávolság. Ha pedig vadat látnak, akkor érdemes lassítani, mert a vad viselkedése kiszámíthatatlan, megugrására, gyors, hirtelen irányváltására bármikor számítani lehet, és arra is, hogy egyszerre több egyed is felbukkanhat - tették hozzá.

Ha mégis megtörténik a baleset, az elütött vadhoz nem szabad hozzányúlni, lehúzni az útról, mert ha még nem múlt ki, akkor az agancsával, rúgásával, vagy harapásával súlyos sérüléseket okozhat.
Baleset esetén hívni kell a 112-es segélyhívó számot és meg kell várni a rendőri intézkedést.
Az elpusztult vadat nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyileg illetékes, vadászatra jogosult tulajdona, elvitele lopásnak minősül - áll az AM közleményében.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.