"Egyre többször tapasztalunk problémákat" - Ezt mondta Zacher Gábor a fóti bunyós dokiról

Fotó: Polyak Attila/Origo -
fóti bunyós doki Fót Zacher Gábor Dr. Lestár Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dr. Lestár Ferencre szombaton támadt rá egy házaspár Fóton, az orvosi ügyeleten. Az orvos megvédte magát, a támadó férfi kisebb koponyasérülést szenvedett. Az ügyben vizsgálatot indított az Inter-Ambulance Zrt., kollégái azonban kiállnak a bunyós orvos mellett.

A házaspár azért esett neki az orvosnak, mert nem értették meg, hogy ügyeleti ellátás keretében nem tudja beállítani az asszony vérnyomását. Zacher Gábor az Inter-Ambulance Zrt. szakmai igazgatója sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy hivatalos panasz sosem érkezett dr. Lestár Ferencre, ők pedig csak konkrét ügyekkel tudnak foglalkozni.

Zacher Gábor sajtótájékoztatót tartott a fóti bunyós orvos ügyében Fotó: Polyak Attila/Origo

"Régóta dolgozom a sürgősségi ellátásban, és azt kell mondjam, az emberek egyre idegesebbek, és egyre többször tapasztalunk problémákat a betegek és az ellátók között. Mi is el vagyunk fáradva, hiszen a megterhelés igen jelentős volt az elmúlt két évben a járványhelyzet kapcsán. A rendelkezésemre álló adatok alapján úgy érzem, az ő részéről nem történt olyan atrocitás, aminek alapján fegyelmi eljárást kellene indítanunk. Szakmailag korrekten járt el, a beteget megvizsgálta, de végül közölte, hogy az illető kérését a háziorvosának kell teljesítenie" - idézte Zachert a Ripost.

A bunyós orvos ügyében jelenleg zajlik a rendőrségi eljárás, mely során már meghallgatták az orvost és a házaspárt is. A doktor felettesei egyelőre önvédelemnek tekintik az esetet, ám ha bebizonyosdik ennek az ellenkezője, akkor megteszik a szükséges lépéseket.

"Többszörösen megalázott egy anyát" - újabb sokkoló hírek érkeztek a fóti bunyós doktorról



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.