Holttestet találtak a Normafán, azt is tudni, ki volt: másfél éve keresték

holttest tájfutó Normafa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2020. szeptemberében tűnt el az idős tájfutó - azóta kereste a családja.

G. Zsolttal 2020. szeptember 9-én beszélt utoljára a családja. A 79 éves férfinél eltűnésekor nem volt telefon, így nem tudták bemérni a helyzetét. A család reméykedett abban, hogy az idős tájfutó a természetet járja, de nem került elő.

Tavaly decemberben értesítette a családot a rendőrséget, hogy egy gombász megtalálta G. Zsoltot a Normafán. Azt még nem tudni, mi okozta a férfi halálát.

Egy ismert kereső, Nagy László szerint nem ritka, hogy a népszerű kirándulóhelyeken észrevétlen marad egy holttest. A férfi G. Zsolt keresésében is részt vett 2020-ban.

"A kutatásokat nehezítette, hogy nem tudtunk pontos helyszínt, így pedig csak feltételezésekre hagyatkozhattunk. A közösségi médiában folyamatosan próbáltuk fenntartani a figyelmet a férfi eltűnése iránt, de egy idő után megrekedt a keresése. A Normafánál hiába kirándulnak rengetegen, ha egy elhagyatott erdős területen fekszik az áldozat, csak a csatárláncos, hőkamerás, avagy a kutyás keresés segíthet. Az ilyen jellegű terepi kutatásnak mindig ez a nehézsége" - mondta a szakértő a Blikknek.

Vascső szúrta át annak sofőrnek a testét, akibe hátulról, fékezés nélkül rohantak bele




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.