Kossuth Zsuzsannát végül egy osztrák tiszt mentette meg a halál torkából

Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos legkisebb húga a család negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot, 1817. február 19-én. A szülők már gyermekkorában felfigyeltek fogékonyságára: négyéves korára folyékonyan beszélt németül, és később kiválóan elsajátította az angol és a francia nyelvet is. Bár családja nem tudott számára egzisztenciális biztonságot teremteni, a kislány neveltetésén ez egy cseppet sem látszott. Sőt, bátyjának köszönhetően írni is korán megtanult.

Csupán 14 éves volt, amikor találkozott a kolerajárvánnyal, és először segédkezett a betegellátásban. Bátyja, Kossuth Lajos ekkor lett kolerabiztos, Zsuzsanna pedig testvére segítségére volt a koleragyanús betegek ügyeinek intézésében.

1841 áprilisában feleségül ment Meszlényi Rudolf földbirtokoshoz. Három gyermekük született, két lány és egy fiú, ám férjét tragikus körülmények között, még kisfiuk születése előtt elveszítette. Az események ijesztően felgyorsultak, így nem volt lehetősége illően meggyászolni elhunyt férjét. Már 1849-et írtak, amikor Zsuzsanna felismerte, hogy a korabeli egészségügyi helyzet milyen alacsony színvonalon működik. Miután Kossuth Lajost kormányzóvá választották, húgát nevezte ki a honvéd csapatok országos főápolónőjévé.

„Téged kedves nővérem ezennel az összes tábori kórházak főápolónőjévé kinevezlek" – mondta Kossuth Lajos.

1849 nyarán a magyar egészségügy helyzete javult, hetvenkét tábori kórház kezdte meg a működését. Kossuth Zsuzsanna éjt nappallá téve dolgozott, hiszen ő is ápolta a sebesülteket. Nem tett különbséget magyar és osztrák sérült között: csakis az emberélet számított. Az országot járva mindent megtett annak érdekében, hogy szakmai tudását a vidéki térségekben is kamatoztathassa. Nehéz időszak volt ez, hiszen nemcsak a szabadságharc sebesültjeit kellett ellátni, hanem a kolerában szenvedő, élet és halál között lebegő betegeket is.

Miután a forradalom elbukott, számos nehézséggel kellett szembenéznie. Emigrálni kényszerült, út közben másfél éves kisfia belehalt a menekülés viszontagságaiba, és skarlátos kislánya életéért is hosszú ideig küzdött. Miután az osztrákok csapdájába esett, hazaárulás vádjával bíróság elé állították. A halál torkából az az osztrák császári tiszt mentette ki, aki az ő gondos ápolásának köszönhette az életét:

„Ennek az asszonynak köszönhetjük az életünket, ő nem az ellenséget látta bennünk, hanem a szenvedő embert..."

A vád alól végül felmentették, de hiába javasolták, hogy hagyja el az országot, Zsuzsanna mégis maradt. 1851. december 2-án ismét börtönbe került, ahol egy fűtetlen, fagyos cellában kiújult korábbi tüdőbaja. Mindössze öt hónapig tartották fogságban, majd a feltételhez kötött szabadon bocsátása során, mely szerint Európát el kell hagynia: útnak indultak, de édesanyja betegsége miatt csak Brüsszelig jutottak. 1853-ban anyja életét vesztette, Zsuzsanna pedig még azon a nyáron Amerikába emigrált. Azonban hiába volt minden lehetősége adott ahhoz, hogy új életet kezdhessen, de már túl sok fájdalom, kudarc érte; egyre többször gyengélkedett, betegeskedett, majd 1854-ben, 37 évesen New Yorkban elhunyt.