Sokkos állapotban van a kamionsofőr, aki halálra gázolta a 14 éves kislányt Kiskunfélegyházán

Forrás: Shutterstock -
halálos gázolás kamion Kiskunfélegyháza
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzasztó baleset történt április 27-én reggel Kiskunfélegyházán: A Bajcsy-Zsilinszky utca és a Csongrádi út kereszteződésében egy kamionos elütött egy kerékpárral közlekedő 14 éves kislányt, aki a helyszínen életét vesztette. A sofőr sokkot kapott a gázolást követően, kórházba kellett szállítani.

Szerda reggel biciklivel indult iskolába a 14 éves Fanni, az egyik kereszteződésbe azonban egy kamionnal egyszerre érkezett meg. Sajtóértesülések szerint a kamionos nem állt meg a stop táblánál, amelynek következtében halálra gázolta a fiatal lányt. A szülőket a rendőrök értesítették, a kislány édesapja még ott lehetett gyermeke utolsó perceinél.

Sokkos állapotban van a kamionsofőr, aki halálra gázolta a 14 éves kilányt Kiskunfélegyházán - A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

A sofőr, amikor felfogta, hogy mi történt, teljesen összetört és sírógörcsöt kapott. Végül kórházba szállították, vélhetően pszichiátriai megfigyelésre - írja a Bors.

"Folyamatosan a fejében lehet a tudat, hogy ha nem is szándékosan, mégis halálos balesetet okozott, ráadásul egy 14 éves kislány esett az áldozatául. Az ilyen balesetek okozói szeretnék az idő kerekét visszafordítani, de tudják, ez nem lehetséges. Óriási érzelmi zűrzavart élnek meg, a pszichés teher hatására pedig traumatikus állapotba kerülnek. Tulajdonképpen bennük is beindul egyfajta gyászreakció, amit a bűntudat felerősít" - magyarázta a lapnak Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.