Visszavonta a vádakat az a nő, aki erőszakkal vádolta Bob Dylant

Forrás: AFP/TT News Agency via AFP/Olle Lindeborg -
Bob Dylan szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszavonta keresetét egy nő, aki azzal vádolta a Nobel-díjas Bob Dylant, hogy amikor 12 éves volt, az énekes-dalszerző 1965-ben bedrogozta, leitatta és sorozatosan szexuálisan bántalmazta.

A vád ejtését Dylan ügyvédje, Orin Snyder jelentette be csütörtökön New Yorkban, szégyennek nevezve, hogy ez a színjáték egyáltalán létezhetett. Egy e hétre tervezett bírósági meghallgatás előtt az ügyvéd bemutatott olyan elektronikus leveleket, amelyek következetlenek a vádakat illetően, és azzal gyanúsította meg az állítólagos áldozatot, hogy eltüntette a levelezésből azokat részeket, amelyek igazolhatták volna a ma 81 éves énekes ártatlanságát.

A polgári keresetet egy J.C. monogrammal azonosított nő nyújtotta be tavaly augusztusban egy New York-i bíróságon. Azt állította, hogy 56 évvel korábban Dylan a New York-i Chelsea szálloda apartmanjában hat héten át bántalmazta szexuálisan, ami számára a mai napig is tartó érzelmi és lelki sérüléseket okozott.

Bob Dylan Forrás: AFP/TT News Agency via AFP/Olle Lindeborg


Dylan a kérdéses időben, 1965 áprilisában-májusában húszas éveinek közepén járt, abban az évben jött ki Bringing It All Back Home című ötödik albuma. A kereset szerint a zenész státuszát kihasználva csábította el a nőt, bedrogozta és leitatta, majd számos alkalommal szexuálisan bántalmazta. A nő fizikai bántalmazásról is beszámolt a dokumentumban. A felperes határozatlan összegű kártérítést követelt. Ügyvédje útján Dylan már a kereset benyújtásakor tagadta a vádat.

Bob Dylan a Greenwich Village-i folkzenei világból indult az 1960-as évek elején, majd a rockkorszak egyik legelismertebb és legnagyobb hatású előadójává vált, olyan slágerekkel, mint a Blowin' in the Wind és a Like a Rolling Stone. 39 lemeze jelent meg, világszerte több mint 125 millió lemezt adott el, több Grammy-díjat nyert, megkapta az Oscar-díjat és 2016-ban az irodalmi Nobel-díjat is.

Két éve a több mint 600 dalt tartalmazó, a becslések szerint 300 millió dollár (90 milliárd forint) értékű katalógusát - azaz dalainak szerzői jogát - eladta a Universal Music Publishing lemezkiadónak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.