Micsoda mázlista: két hónap alatt kétszer nyert a lottón egy villanyszerelő

Forrás: MTI/Mónus Márton -
Maryland nyeremény lottó villanyszerelő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két hónapon belül kétszer is megütötte a főnyereményt egy férfi Maryland állam lottójátékán az Egyesült Államokban.

Duane Ketterman villanyszerelő Delaware államban, akinek rendszeresen akad munkája a szomszédos Marylandben, ahol általában lottószelvényt is vásárol. Először július elején érte szerencse, amikor 18 ezer dollárt (mintegy 7 millió forintot) nyert az egyik lottójátékon, majd múlt hétvégén családjával nyaralni volt Marylandben, és újra próbát tett, aminek a gyümölcse több mint 30 ezer dollár (11,5 millió forint) lett.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Mónus Márton


Ketterman azt mondta, első alkalommal sem akarta elhinni szerencséjét, de amikor másodszor is nyert, egyszerűen szóhoz sem jutott. Közölte: teljesen véletlenszerűen szokta választani a számokat. Hozzátette, még nincs terve arra, hogy mihez kezd a váratlanul ölébe hullott nagyobb összeggel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.