Nébih-ellenőrzés: szörnyű körülmények között sínylődnek egyes állatkereskedések kis lakói

Forrás: 123rf.com -
állatkereskedés állatvédelem Nébih
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban hiányosságok miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság.

Forgalmas budapesti helyszíneken működő, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyei kisállatkereskedésekben tartottak októbertől célellenőrzést a Nébih szakemberei.

Az üzletekben azt vizsgálták, teljesülnek-e a vonatkozó jogszabály által kötelezően előírt feltételek, és annak megfelelő-e az eladásra felkínált állatok elhelyezése.

Forrás: 123rf.com

Jellemző hiányosság volt például, hogy az üzletekben nem függesztették ki az állatokkal kapcsolatban elvárt minimális információkat és pontatlanul, vagy egyáltalán nem vezették a nyilvántartásokat. Szintén gyakori hiba volt, hogy az új tulajdonosok számára nem adták át az előírt írásos tájékoztatót, csupán szóban tájékoztatták őket.

Az előírtnál kisebb helyen tartottak halakat, kétéltűeket, hüllőket, papagájokat, hörcsögöket, futóegereket, tengerimalacokat és nyulakat.

Az utóbbinál túlzsúfoltságot is tapasztaltak az ellenőrök.

Általános probléma volt a sziámi harcoshalak kifejlett hím egyedeinél, hogy elégtelen méretű akváriumban tartották őket, sokszor úgy, hogy láthatták is egymást, amit állatvédelmi okokból kifejezetten tilt a jogszabály.

Néhány esetben az állatok takarmányának tárolása sem volt megfelelő, valamint egy-egy akvárium világítása javításra szorult.

A Nébih megnyugtatónak találta, hogy az állatkereskedések egyikében sem volt szükség azonnali hatósági intézkedésre.

Emellett több üzlet dolgozói is jelezték, hogy nemegyszer utasítottak már vissza vásárlót, mert nem érezték kellően felkészültnek az állattartásra.

Ugyanakkor a számos hiányosság miatt a Nébih szakemberei egy kivétellel minden vállalkozóval szemben eljárást indítottak, határidőhöz kötötten kötelezve őket a hibák javítására, valamint a hiányosságok pótlására.

A tapasztalatok alapján a hivatal a jövőben is folytatja a kisállatkereskedések ellenőrzését – közölte Nébih.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.