Újabb fejlemény a rendőrgyilkos ügyében: kiderült, mennyit kell várni a vizsgálatok eredményére

Forrás: Shutterstock -
rendőrgyilkosság rendőrség újbudai rendőrgyilkosság elmeállapot Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egész országot megrázta az Újbudán történt késes támadás, melyben egy férfi, bizonyos Sz. Szilárd rátámadt három rendőrre, kettőt megsebesített, egyiküket pedig kétszer szíven szúrta és ezzel a halálát okozta.

A férfiről az elmúlt napokban rengeteg információ látott napvilágot: többek között kiderült az, hogy egyfajta szekta tagja lehetett, internetes álprofilt üzemeltetett, többször is volt már dolga a rendőrséggel és legutóbb, éppen a gyilkosság elkövetése előtti napokban megpróbált bejutni a Magyar Honvédség szolnoki laktanyájára.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A szörnyű tett éjszakáján felverte az egész lépcsőházat, betört egy idős lakó otthonába, mondván, hangokat hallott a néni lakásából és csak meg szerette volna menteni őt a démonoktól. Az elkövető azt is beismerte, hogy alkalmi drogfogyasztó és erre utalt egykori kollégája is, aki szerint Szilárd kiszámíthatatlan és agresszív ember.

Azt azonban még nem tudni, hogy a gyilkosság elkövetésekor állt-e bármilyen tudatmódosító szer hatása alatt, vagy küzd-e bármiféle elmebetegséggel. A Mokkának nyilatkozó szakértő szerint rengeteg teszt és vizsgálat következik most, pszichológusok és pszichiáterek elemzik az elkövető előtörténetét és jelenlegi állapotát, ez pedig akár egy hónapot is igénybe vehet, utána kaphatunk csak pontosabb képet arról, miért is ölhette meg Baumann Péter rendőrt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.