A Dal 2023: Mező Misi szerint a dalok üzenetét erősíti fel az akusztikus előadás

Duna TV -
Mező Misi A Dal 2023
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal 2023 első elődöntője látható szombaton 19:35-től a Dunán. A dalválasztó show válogatóiból továbbjutott 20 produkció közül tíz hangzik el élőben, akusztikus formában. Ez az előadásmód lehetőséget ad arra, hogy a dal üzenete még jobban elérjen a közönséghez, véli a műsor zsűritagja, Mező Misi, aki azt is fontosnak tartja, hogy az előadók megfelelően használják a magyar nyelvet.

Nagy várakozással ülnek a zsűriszékekbe szombaton Mező Misiék, kíváncsian várják, miként oldják meg dalaik akusztikus áthangszerelését a továbbjutott előadók. „Nagyon szeretjük az akusztikus zenét és érdeklődve várjuk, miként szólnak így a dalok. Ebben az előadásmódban nem elég, hogy egyszerűen akusztikus hangszerrel előadják a dalt, ilyenkor egészen másként kell hangsúlyozni. Az akusztikus előadás elősegíti, hogy a közönséghez még jobban elérjenek a szerzők gondolatai, üzenetei" – fogalmazott Mező Misi, A Dal 2023 zsűritagja a szombati első elődöntővel kapcsolatban a Duna Család-barát című műsorában. Hozzátette, a szerzemények abból a szempontból is „vizsgáznak", hogy meg tudnak-e élni ilyen zenei környezetben, illetve előtérbe kerülnek az előadók kvalitásai is.

Duna TV

A Duna showműsorának – amellett, hogy a magyar könnyűzene katalizátora – fontos küldetése, hogy továbbörökítse a gazdag hazai zenekultúrát és őrizze a magyar nyelv értékeit. Éppen ezért a dalszövegeknél nemcsak azok üzenetét, hanem az igényes anyanyelvhasználat fontosságát is kiemelte Mező Misi. „Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, ha valaki hibásan alkalmazza a magyar nyelvet, ezért ejtünk szót sokszor a prozódiáról. Tudjuk, hogy felnőtt egy olyan generáció, amelyik másként kommunikál, de nekünk felelősségünk, hogy utat mutassunk, és feladatunk, hogy szakmai diskurzust folytassunk".

A két akusztikus adásban fordulónként tíz dal hangzik el, de ezekből csak négy juthat a döntőbe: három produkció az ítészek pontjai alapján, egy a közönségszavazatokkal. Az első elődöntő versenydalai közt valamennyi néző megtalálhatja kedvencét; a rock-metál, a pop, a jazz és a népzene is képviselteti magát.

From The Sky – Antarktika

Kamarás Iván – Polinéz sanzon

Kocsis Tibor – Szükség van rád

Miviana – Égni kell

OliverFromEarth – Utoljára látni nehéz

Pádár Szilvi – Súlytalan

Panka és Kristóf – Nincsen semmi boldogságom

QUACK – Akkor is

Szekeres András – Az ősz

Titán – Éjféli járat

A Dal 2023 első elődöntő szombaton 19:35-től a Dunán, közvetlenül a SzerencseSzombat után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.